Hirdetés

Kovács Zoltán leszögezte: magyar személyzettel, magyar területről, magyar területen keresztül, magyar repülőgép nem szállított fegyvereket Ukrajnába.

Egy, a NATO keretei között, többnemzeti együttműködésben működő nehéz légi szállító képesség keretében három magyar felségjelű gép lát el ezzel kapcsolatos feladatokat. Az együttműködés célja, hogy nemzetközi legénységgel katonai stratégiai légi szállítási képességet biztosítson a programban részt vevő országoknak. Mindegyik résztvevő nemzet a programhoz való hozzájárulásként repülési órákat vásárol, amelyek alatt a saját céljaikra használhatják a repülőgépeket – ismertette az államtitkár.

A kérdésben foglalt szállítási feladatot tehát nem Magyarország és nem a Magyar Honvédség igényelte, arra ráhatása nincs – hangsúlyozta Kovács Zoltán.

„Felszólítjuk a baloldalt, hogy fejezze be a felelőtlen és átgondolatlan nyilatkozatokat!” – írta az államtitkár, hozzátéve: „nem engedjük, hogy a baloldal Magyarországot belesodorja ebbe a háborúba!”.

Korábban írtuk