Fotó: MTI/Rosta Tibor
Kövér László, az Országgyűlés elnöke megtekinti Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Vass Zoltán történész kíséretében a horgosi Kárász-kastélyt 2020. június 11-én.
Hirdetés

Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány iskolafelújításokkal, gazdasági programmal, politikai-diplomáciai segítséggel is igyekezett megkönnyíteni a szülőföldön történő boldogulást.

Kiemelte: a június 21-i szerbiai választás sorsdöntő a vajdasági magyarság számára, ahogyan a korábbi választások is azok voltak. A legfontosabb feladatok között van most a választás, és arra szólította fel a vajdasági magyarokat, hogy a választás napján minél többen menjenek el szavazni, és voksoljanak a Vajdasági Magyar Szövetségre.

Kövér László beszédében – amelyet a szabadkai Népszínház épülete előtt mondott el – elhangzott, hogy az utóbbi napokban, amikor a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a magyarok, egyebek mellett az is cél volt, hogy egy tágabb, közép-európai keretbe helyezve bemutassák: az önazonosság megőrzéséért zajló százesztendős törekvés, az itteni magyarok önszerveződése, a nyelv és kultúra megőrzéséért zajló küzdelem „nem valaki ellenében, hanem a közös érdekeink jegyében történik”.

Hozzátette, hogy ha körülnézünk ma Európában és a világban, „egyre inkább látjuk, hogy azok a folyamatok, amelyek zajlanak, éppúgy fenyegetik a magyarok megmaradását, mint más európai kultúrák fennmaradását. (.) Mi az elmúlt száz év értékelését fel fogjuk arra használni, hogy arra a sorsközösségre hívjuk fel a figyelmet, amely a 20. század beköszöntét megelőzően természetes élmény volt multikulturális városaink számára. Ezt a sorsközösséget szeretnénk XXI. századi tartalommal megtölteni, hiszen abban több volt a pozitív, mint a negatív elem, csak az emberi gondolkodás és a történetírás inkább a konfliktusokra helyezi a hangsúlyt, mellőzve azt a közös építkező munkát, amely például Szabadka központjában is testet öltött” – húzta alá.

Rámutatott: Magyarország arra törekszik, hogy a 21. század az építkezés korszaka legyen.

„Teljesen nyilvánvaló, hogy ebben a pillanatban, legyen bármennyire is kritikus a véleményünk az Európai Unió intézményrendszerének a működéséről, mégiscsak ez biztosítja számunkra a legkedvezőbb terepet nemzeti érdekeink érvényesítésére” – emelte ki. Majd úgy folytatta, hogy ebben az együttműködési keretben szeretné Budapest mihamarabb Belgrádot is látni, de addig is, a korábbiakhoz hasonlóan minden baráti támogatást megad neki, hogy a teljes jogú tagságig vezető utat lerövidítse.

Európa addig marad önmaga, míg a magyar, szerb és más európai nemzetek leányai vállalják a gyermekáldást, és a családok a nevelési és oktatási intézményekkel együtt képesek bevonni minden gyermeket az európai keresztény kultúrkörbe megőrizve nemzeti identitásukat – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Nagybecskereken, ahol átadta a Boldogasszony Iskolanővérek leánykollégiumának felújított épületét.

A magyarság küldetése változatlan a következő ezer évre is – hangoztatta Kövér László. Ez a küldetés pedig nem más, mint magyarként megmaradni a Kárpát-medencében. „Napjainkra olyan magyar államot építettünk, amely szolgálja, és nem kiszolgáltatja a nemzetet. Köszönet a délvidéki magyarságnak mindazért a lelki, erkölcsi és politikai támogatásért, amelyet mindehhez nyújtottak. (.) Engedjék meg, hogy az Országgyűlés nevében tolmácsoljam Önöknek: a délvidéki magyarság mindig és mindenben számíthat Magyarország támogatására” – biztosította támogatásáról a vajdasági magyarságot a politikus.

A csütörtökön átadott leánykollégiumot a Boldogasszony Iskolanővérek vagyon-visszaszármaztatás keretében kapták vissza. Az épületet teljes egészében magyar támogatásból újították és szerelték fel, a magyar kormány minderre 1,2 milliárd forintot biztosított.

Korábban írtuk

Kövér László történelminek nevezte a jelen pillanatot a Közép-európaiság a XXI. században című kerekasztal-beszélgetésen. Mint mondta: a szomszédos országok közül Szerbiával volt az egyik legnehezebb kapcsolata Magyarországnak korábban, az utóbbi években azonban éppen Belgráddal alakult a legjobban a viszony. Szerbia is észrevette, hogy Magyarországra mindig számíthat.

Kövér László a közép-európaiság kapcsán kiemelte: ehhez elengedhetetlenül szükséges a nemzeti önazonosság. Mint mondta: az európai uniós tagság lehetőséget és veszélyt is hordoz magában. Az Európai Unió válsága bár veszélyes ugyan, de esélyt teremt arra, hogy Magyarország is elmondhassa a gondolatait, és esetleg a nyugat-európai elit is meghallgassa azokat.

A kerekasztal-beszélgetés keretében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke megköszönte Kövér László vajdasági magyarságért végzett tevékenységét. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a VMSZ egyedüli magyar pártként, önállóan indul a június 21-i választásokon, és listáján a vajdasági magyarság számos képviselője, nem csak a párt tagjai szerepelnek. Hozzátette: azt szeretnék, ha Szabadkának ismét magyar polgármestere lenne.

A vajdasági magyar települések sokat fejlődtek, tudtak élni az elmúlt időszakban a szerbiai és a magyarországi támogatási lehetőségekkel, a jövő heti szerbiai választásokon azt kell megerősíteniük az itt élőknek, hogy vannak elképzeléseik, van jövője a Vajdaságban a magyaroknak – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője csütörtökön telefonon az MTI-vel.

Nacsa Lőrinc a szerdán kezdődött vajdasági látogatása során mások mellett találkozott Magyarkanizsa és Zenta polgármesterével, illetve több településen – köztük Óbecsén – választási fórumokon vett részt.

„Arra bíztattam a helyi fiatalokat, hogy vegyenek részt a jövő vasárnapi szerbiai általános választásokon, hogy legyen beleszólásuk a jövőjükbe”. Látható, hogy Magyarország és Szerbia kapcsolata kiváló az utóbbi időkben, ami nagyon nagy részben köszönhető a vajdasági magyar közösségnek, ami egyfajta közvetítő- vagy hídszerepet tölt be – fejtette ki a KDNP-s politikus.

Mint hozzátette: Magyarországra és a magyar kormányra mindig számíthatnak a vajdasági magyarok, ez az elmúlt időszakban támogatásokban, gazdaságfejlesztési programokban is megnyilvánult. A térségben közel 50 milliárd forint értékben zajlottak gazdaságfejlesztési beruházások, több mint 13 ezer támogatott pályázat révén, amelyek nyertesei között sok olyan fiatal vállalkozó is van, akik helyben, a közösségért felelősséget vállalva szeretnének tevékenykedni.

Nacsa Lőrinc kitért arra is: örömteli, hogy sok fiatal jelölt indul a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) helyi, tartományi vagy éppen parlamenti listáján. Szerepet kaphatnak tehát a fiatalok, akiknek vannak elképzeléseik, és a szülőföldjükön szeretnék megtalálni a számításukat.

„Erős magyar közösségnek erős képviselet kell, jó a megkezdett út, ezen kell tovább haladni”. Fontos, hogy erős felhatalmazást kapjon jövő vasárnap a VMSZ és a magyar közösség, erős képviselettel hallatni tudják a hangjukat Belgrádban, illetve tartományi és helyi szinten is – fogalmazta meg a KDNP képviselője.