Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Kedves Testvérünk!

Gyémántmisére hívunk: Imre atya 60 esztendeje papként futja a neki kijelölt pályát.

Van mit ünnepelnünk.

Az életét nekünk ajándékozta, hogy Isten igéjét hallgatva és a szentségeket magunkhoz véve, a krisztusi közösségben megmaradva és együtt előre haladva életünk legyen – éspedig bőségben legyen.

Hat évtized távlataiban több nemzedéket, sok ezer családot és több tízezer embert szolgált személyesen és az általa elindított műveken keresztül.

Hűséges volt Istenhez és a rábízottakhoz is, nem adta fel a hivatását sem a lelki szárazság idején, sem amikor sok dolga volt, sem amikor a hatalom igyekezett erre rávenni, sem amikor a sajátjai meg nem értésével találkozott.

Életünk zarándokútján hosszabb-rövidebb ideig együtt jártuk az életre vezető nehezebb és keskenyebb utakat. Viharban és napsütésben vezetett és kísért, segített és tanított, szervezett és épített. Mindannyiunknak megvan a magunk története arról, mit tett hozzá az életünkhöz.

Ha úgy érzed, van mit megköszönnöd vele kapcsolatban az Úristennek, kérünk, imádkozz velünk – imádkozz érte! Ha fontos számodra, hogy együtt lehessünk a kenyértörésben, vegyél részt június 18-án, vasárnap a ½ 9 órai szentmisén a Szent Ferenc sebei templomban. (Budapest I. ker. Fő u. 43.)

Nagyon várunk!

A találkozás reményében:

Az ünneplésre készülő hívő közösség

Korábban írtuk