A minisztérium pénteki közleményében a tárcavezető arra emlékeztetett, hogy tavaly év végén az utóbbi évtizedek legsúlyosabb olajszennyezése történt a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon. A szennyezés egy Natura 2000 és egyben ex lege természetvédelmi oltalom alatt álló lápterület különleges élőhelyét, az úszólápot is sújtotta.

Hirdetés

A szennyezés és a kármentesítés következtében körülbelül 400 négyzetméternyi részben tőzegpáfrányos folt semmisült meg, ami minimálisan 1200-1600 tő növény elpusztulását jelentette. Nagy István az eset kapcsán leszögezte, hogy a tettesek felelőségre vonása nem maradhat el.

A miniszter hozzátette: a terület kármentesítését az idén fejezte be a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság. A helyreállítás során eltávolították az olajszennyezést a mederből és visszabontották a nagygépes munkálatokhoz szükséges bejáró út töltését is. Az esetleges szennyezések megakadályozása érdekében pedig terelő gátakat is létesítettek.

Nagy István hangsúlyozta, a kármentesítési munkálatok után most a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság megkezdheti a védett és lassan terjedő vízi növényfajok visszatelepítését is. A munkálatokkal a lehető leggyorsabb biológiai regenerációt szeretnék elérni.

Nagy István arról is beszélt, hogy csak olyan faj telepítésére kértek engedélyt, amely dokumentáltan jelen volt a területen a szennyezés megtörténtekor is és a károsodott terület mellől, az állományok veszélyeztetése nélkül, begyűjthető. Ennek köszönhetően a tőzegpáfrány, a lápi csalán és a mocsári nőszirom is visszakerülhet a területre.

Korábban írtuk