Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Az eseményen Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy az eső ellenére szép ez a nap, mert komoly adósságot jöttek törleszteni. Úgy fogalmazott, hogy a város közepén egy liget jött létre, ami tavasszal látszani fog.

Az elmúlt bő ötven évben nem volt olyan városvezetés, amely ne ígérte volna meg a Blaha felújítását – hangoztatta Karácsony Gergely. Kijelentette, hogy „károkat mérsékelni”, „bűnöket orvosolni” is jöttek. Úgy fogalmazott: történelmi bűn volt a Nemzeti Színházat lebontani a Blaha Lujza téren, de történelmi bűn volt az is, hogy a Rákóczi útból „autópályát csináltak”, nagy forgalmat vezettek a belvárosba.

A főpolgármester azt hangoztatta, hogy a Blaha most már találkozási hely, nem pedig parkoló és közlekedési csomópont.

Úgy vélekedett, hogy a Rákóczi út régi fényét még vissza kell adni. Példaként említette, hogy járhat ott újra villamos.

Karácsony Gergely megköszönte a kormánynak, hogy fizette a beruházási összeg negyedét.

Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy nagyon más lett a Blaha Lujza tér, amely – vélekedett – 55 év után végre méltó a nevéhez, a múltjához.

Ő is felhívta a figyelmet a fás környezetre, amely tavasszal jobban látszik majd. Walter Katalin örömét fejezte ki azért is, mert sok miniszobrot helyeztek el a téren.

Azt mondta, büszke rá, hogy a BKK végezhette a felújítást, amely 505 nap alatt befejeződött. Közölte: 150 ember dolgozott a felújításon hidegben-melegben, sokszor nemtelen támadások kereszttüzében.

Walter Katalin jelezte, hogy már csupán néhány apró munkálat maradt hátra, például az elektromos hálózaton.

Láng Zsolt, a Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos érdekesnek, ugyanakkor örvendetesnek nevezte, hogy olyanokkal áll egy színpadon, akikkel nem szokott.

Azt mondta, hogy évtizedek óta áldatlan állapotok uralkodtak a téren, tartoztak a felújítással. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a beruházás átívelt önkormányzati ciklusokon, és az előző városvezetés nem így képzelte el a kivitelezést.

Láng Zsolt közölte: hiányol a térről egy nagyobb várót a busszal utazóknak, valamint a mozgássérülteknek és a kismamáknak egy akadálymentes liftet.

A kormánybiztos azonban kijelentette, hogy bár napi szinten nagy politikai csatározások látszanak, valójában minden itt élőnek Budapest a legfontosabb, ezért költött a kabinet 2010 óta 2300 milliárd forintot fővárosi fejlesztésekre.

Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester azt mondta, az összes európai nagyvárosnak vannak ikonikus terei, amelyek mindenkinek jelentenek valamit, a Blaha pedig biztosan ilyen. Az emberek itt találkoztak a barátaikkal, randevúztak és vártak a 7-es buszra – sorolta.

Korábban írtuk

A felújítás előtt a tér finoman szólva nem volt szép, mostanra azonban gyönyörű lett – jelentette ki Niedermüller Péter, aki szerint tavasszal még nagyobb öröm lesz idelátogatni.

Megjegyezte, hogy a Blaha a VII. és a VIII. kerület határán található, számára pedig a határ mindig összekötést jelent, nem pedig elválasztást.

Pikó András VIII. kerületi polgármester megköszönte elsősorban a budapesti, azon belül a józsefvárosi emberek türelmét. Úgy vélekedett, hogy a Blaha Lujza tér felújítása fontos ügy volt, de nem kivételes. A kerület vezetésének minden hasonló beruházással az a célja, hogy a várost visszaadja lakóinak – hangoztatta.

Egyre több olyan felújítást végeznek, amely élhetőbb, zöldebb, barátságosabb környezetet teremt – mondta Pikó András, kijelentve: ők nem az autókhoz, hanem az emberekhez szabják a fejlesztéseket.

Az esemény sajtóanyagában úgy fogalmaztak, hogy csaknem másfél évig tartott a központi elhelyezkedésű, történelmi és kulturális értékű Blaha Lujza tér korszerűsítése. A 2021 júliusában indult beruházásnak köszönhetően nemcsak a tér felszíne, hanem az aluljáró felső födémszigetelése, a felette található útpálya, valamint – kapcsolódó fejlesztésként – a Somogyi Béla utca is teljesen megújult.

A korszerűsítést a fővárosi önkormányzat megbízásából a BKK végezte. A beruházás bruttó 3,68 milliárd forintba került, ebből 2,68 milliárdot a fővárosi önkormányzat biztosított, 1 milliárdot pedig a kormány.