Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Csoportkép, az elsõ sorban Márki-Zay Péter, hat ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje (b7) az Egységben Magyarországért nagygyûlésének végén Budapesten, a Mûegyetem rakparton 2022. március 15-én.
Hirdetés

Az Állami Számvevőszéknek a Magyar Nemzet birtokába került részjelentése szerint „buszos személyszállításra” nem kevesebb mint 140 millió forintot költött a március 15-ei „kormányváltó nagygyűlés” érdekében a baloldal, pontosabban a DatAdat nevű, Bajnai-körbe tartozó cég, illetve a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM). A Mandineregy évvel a 2022-es választás után tárta fel először, hogy vélhetően döntően külföldi pénzből buszoztathatták a baloldali tüntetők egy részét.

Most pedig a tavalyi baloldali nagyrendezvény, az összesen 383 173 914 forint, azaz közel négyszázmillió forintos költségvetésű „kormányváltó nagygyűlés” egyéb költési tételeit, illetve ezek látható forrásait is bemutatta a Magyar Nemzet. Mindössze 39 737 351 forintot, azaz a teljes költségek nagyjából egytizedét fizették baloldali pártok (az LMP, a Jobbik és a DK). Érdekes, hogy éppen ezen pártok tagadják tavaly óta következetesen, hogy tudomásuk lett volna a baloldalhoz beérkező külföldi forrásokról. Emlékezetes, hogy tavaly szeptember elején Gyurcsány Ferenc a Hír TV híradójának úgy nyilatkozott, nem tudott arról, hogy Márki-Zay Péter mozgalmához külföldi pénzek is érkeztek a kampány során.

A költségek nagyjából kilencven százalékát a külföldről támogatott Mindenki Magyarországa Mozgalom (69 százalék), illetve egy bizonyos gazdasági társaság finanszírozta (21 százalék), ez pedig egyéb sajtóinformációk szerint feltehetően a Bajnai Gordonhoz és Ficsor Ádámhoz, tehát Gyurcsány Ferenc volt munkatársaihoz köthető DatAdat Professional nevű vállalkozás lehet.

Ami az egyéb tételeket illeti, az említett gazdasági társaság a buszos személyszállításon túlmenően „előadóművészeti tevékenység” jogcím alatt is kifizetett 23,7 millió forintot. A rendezvényen Burján Orsolya énekes, Ullmann Mónika és Nagy Zsolt színművész, Polgár Csaba színművész, illetve az A hatalom a népé című kampánydal előadói léptek fel az ellenzéki politikusok és Donald Tusk mellett. A részjelentésből nem derül ki, pontosan mely előadók kaptak pénzt, illetve az sem, hogy pontosan mennyit. A DatAdat említett cége mindenesetre további 5,5 millió forintot rendezvénytechnikai szolgáltatásra is kifizetett.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk