Sokak előtt ismert, hogy az argentin származású Ferenc pápa nagyon szereti a labdarúgást, így természetesen követi a nemzeti csapat eredményeit, a honi mezőnyből pedig a San Lorenzo a kedvence. Ő a San Lorenzo 88235N – 0 számú tagsági könyvének tulajdonosa. Ferenc pápa 2008. március 12-én lett a San Lorenzo pártoló tagja, amelynek fiatal kora óta lelkes szurkolója – ismerteti a lap.

Hirdetés

A klub is nagyra becsüli a pápa figyelmét

Az argentin klub is nagyra becsüli Ferenc pápa figyelmét, szeretetét, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy amikor az argentin bíborost a katolikus egyház fejévé szentelték, a San Lorenzo olyan mezben lépett pályára bajnoki mérkőzésen a Colón ellen, amelyen a szentatya arcképe volt. Abban az esztendőben nem mellesleg a San Lorenzo argentin bajnok lett.

Egy évvel később, 2014-ben pedig, a klub története során először, a csapat a paraguay-i Nacional Asunción ellen elhódította a nagyon rangos Libertadores Kupát.

Egy hét múlva az egyesület küldöttségének útja máris a Vatikánba vezetett, ahol megmutatták a rangos trófeát Ferenc pápának. Emellett a Libertadores Kupa kicsinyített másolatát és egy San Lorenzo-mezt is vittek ajándékba a szentatyának.

Ferenc pápának a San Lorenzo csapatához való hűségéről mindent elárul egy 2016. februári történet, amikor a Boca Juniors és a San Lorenzo játszotta az argentin szuperkupa döntőjét. Az összecsapást megelőzően a rivális klub egyik rajongója azt kérte Ferenc pápától, hogy áldja meg a csapatát, hogy elhódíthassa a szuperkupát. A szentatya kedvesen elhárította a meglepő kérést, majd megáldotta a kedvenceit. Ezek után az addigi mérkőzések óta bukdácsoló San Lorenzo 4-0-ra kiütötte a Boca Juniors csapatát.

A Magyar Nemzet arról is beszámol, a szentatya gazdag mezgyűjteménnyel rendelkezik, amelyre nagyon büszke, ezeket a relikviákat főként államfőktől és sportolóktól kapta. Megvan neki többek között az argentin, a brazil, a spanyol és a mexikói nemzeti tizenegy meze, emellett az AS Roma, az Internazionale, a Juventus, a Lazio, Cruzeiro, a Fluminense, a Rosario Central, a Racing, a Boca Juniors, a Newell’s Old Boys és az FC Barcelona csapatai szerelését is megkapta már.

Egy gárdista informál

A szentatya fociszeretetének az ad aktualitást, hogy Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatása alatt a San Lorenzo is pályára lép Argentínában. A szentatya kedvencei magyar idő szerint szombat este 19 órakor bajnoki mérkőzésen csapnak össze a Velez Sarsfield csapatával, körülbelül akkor, amikor befejeződik Ferenc pápa magántalálkozója az Apostoli Nunciatúrán a Jézus Társasága tagjaival.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, Ferenc pápa nem néz televíziót; még 1990 júliusában, bíborosként megfogadta ugyanis a Kármel-hegyi Szűzanyának, hogy nem fog többé tévézni, mert az nem építi a lelkét.

A szentatya így nem nézte tavaly az Argentína–Franciaország vb-döntőt sem a televízióban, akkori olasz sajtóértesülések szerint talán a rádióban hallgatta meg a meccs kommentárját. Ferenc pápa azonban követi a nemzeti csapat és a San Lorenzo eredményeit, utóbbi meccseiről egy svájci gárdista tájékoztatja. Minden bizonnyal így lesz most szombaton is – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Korábban írtuk