A kormány szeretne minden egyes embernek munkát biztosítani

Hirdetés

– hangsúlyozta Lantos Csaba.

A miniszter a Szegedi Híradó egyik 1876-os számának a müncheni és a szegedi vásárt összehasonlító cikke tanulságát idézve azt mondta: „ha önálló, versenyképes ipart akarunk teremteni egyrészt a hazai ipar pártolására, másrészt az ipari szakképzés tervszerű fejlesztésére van szükség”. Ehhez kell hardver, mint a felújított szegedi iskolaépület, de a szakképzés fejlesztése szempontjából talán ennél is fontosabb a humán erőforrás – mondta.

A kormány évekkel ezelőtt elkötelezte magát, hogy a diákok felzárkóztatásáért legnagyobb erőfeszítéseket tevőknek magasabb bért biztosítson. Ezért a szakképzésben dolgozók 10 százalék bérelőnyt élveznek más pedagógusokhoz képest; az ehhez egy évben szükséges 60 milliárd forintot teljes egészében a hazai költségvetés állja – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: „munkáskezekre szükség van”. A világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a BYD Szegeden építi meg évente 200 ezer járművet előállító üzemét. Ám ez a gyár nem önmagában áll majd, a szegedi Science Parkban működik az ELI ALPS lézeres kutatóközpont, amely az Európai Unió tíz legnagyobb alapkutatási infrastruktúrájának egyike, és a parkba új üzemek is települnek hamarosan.

Korábban írtuk

Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára kifejtette, három évvel ezelőtt a szakképzési rendszer megújult szerkezetében, tartalmában és módszertanában is.

Lehetőség nyílt a rugalmas tanulási utak bevezetésére, melyet elsősorban a hátrányos helyzetű diákok számára alakítottak ki. Az SZSZC József Attila Általános Iskola és Szakképző Iskola élt a szabályozás által nyújtott lehetőséggel, olyan szakmákat oktat a fiatalok számára, amellyel a munkaerőpiacon megtalálják a helyüket – közölte a helyettes államtitkár.

Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, a szakképzés lehetőség, mert a munkaerőpiacon hatalmas igény van a különböző képzettségű emberekre. Ezzel a lehetőséggel élni kell – szögezte le.

A helyettes államtitkár kitért arra is, az elmúlt években egyre fontosabbá vált az épületenergetika, a pandémia miatt pedig előtérbe kerültek a digitális oktatási megoldások. Az év elejével pedig történelmi bérfejlesztést hajtottak végre a szakképzésben, ez megteremti a lehetőséget a minőségi munkára.

Erdélyi Margit, a szakképzési centrum főigazgatója elmondta, a több mint hétszáz diákot oktató intézmény energetikai korszerűsítése 175 millió forintból, központi költségvetési forrásból valósult meg. Hőszigetelést helyeztek az iskolaépület külső falaira és a tetőre, valamint kicserélték a külső nyílászárókat, illetve a főépületet és a tornatermet összekapcsoló nyaktag acél- és üvegszerkezetét. A munkálatok kivitelezője a szegedi székhelyű Miksi Bau Kft. volt.