Fotó: MTI/Vajda János
Biczók András, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. elnök-vezérigazgatója, Lantos Csaba energiaügyi miniszter, Tállai András, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Ritter Antal, a beruházó PolSolar Kft. ügyvezetője (b-j) az ország legnagyobb egybefüggő napelemparkjának átadásán Mezőcsát határában 2023. június 6-án

A miniszter hangsúlyozta, ahhoz hogy mindezt elérjék csökkenteni kell az ország földgázigényét, az energiamixben növelni kell a villamos energia, azon belül is az alternatív forrásokból származó villamosenergia arányát, új termelő és tároló kapacitásokat kell kiépíteni és meg kell valósítani azokat az infrastruktúra-fejlesztéseket, amelyek a növekvő villamosenergia-igényt kiszolgálják.

Hirdetés

A mezőcsáti erőmű évente 372 gigawattóra (GWh) villamos energiát képes termelni. Ez az energiamennyiség elegendő a kétszázezer lakosú Debrecen fél évnyi, vagy a mintegy 5700 lakosú Mezőcsát 21 évnyi energiafogyasztásának kielégítésére. Az erőmű üzembe állításával évente akár 130 000 tonnával is csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása.

Lantos Csaba hangsúlyozta, látni kell azt is, hogy atomenergiára továbbra is szüksége van Magyarországnak, energiafüggetlenségünk egyik meghatározó eleme Paks1, és ezért folytatják Paks2 megvalósítását is. Emellett nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy az energiaállátás biztonsága, az energiaár, a zöld gazdaság térnyerése egyben a gazdasági versenyképesség kérdései is – tette hozzá.

Az energiaügyi miniszter kiemelte, Magyarország energiaellátása biztosított, és megtették azokat az intézkedéseket, amelyek ezt továbbra is garantálják. A naperőműveknek kiemelkedő szerepük van, és egy közelmúltban megjelent elemzés szerint Magyarországon a világon a hatodik, Európában a harmadik legnagyobb a napenergia részaránya a villamosenergia-mixben – mondta a miniszter.

Korábban írtuk

Tavaly 1100 megawatt új naperőművi és napelemes kapacitás épült ki az országban, több mint korábban bármelyik évben, ma pedig már 4850 megawatt fölött van az összes telepített naperőmű kapacitás. Ez több mint kétharmada az ország átlagos elektromosáram-fogyasztásának – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, a 2030-ra kitűzött 6000 megawattos célszámot már egy-két éven belül elérhetjük, az eredeti határidőre akár kétszeresen is meghaladhatjuk.

Az energiaügyi miniszter elmondta, 2022 végén a magyar villamosenergia-rendszer 50 kilowatt feletti naperőműveinek teljesítőképessége 2525 megawatt volt, a beépített ipari összkapacitás június elsején túllépte a 3000 megawattos értéket, azaz mintegy 500 megawattos a növekedés az elmúlt fél évben.

Lantos Csaba kiemelte, a háztartási méretű, 50 kilowatt alatti naperőműves kategóriában a beépített teljesítőképesség jelenleg 1854 megawatt. A növekedés itt is dinamikus, az idei fél évben meghaladta a 360 megawattot, emellett áprilisban a háztartási méretű napelemes rendszerek száma meghaladta a 200 ezer darabot. A tavalyi 1100 megawattos bővüléshez képest 2023 első öt hónapjában mintegy 840 megawatt új kapacitás kapcsolódott be a hazai villamosenergia-rendszerbe – jegyezte meg a miniszter. Az időjárásfüggő energiahordozók rendszerbe illesztéséhez ugyanakkor hálózati rugalmasságra, kiegyenlítő és tárolókapacitásra van szükség, ezért a kormány támogatja az hálózatfejlesztési beruházásokat az ország minden részében, összesen mintegy 160 milliárd forint értékben – mondta Lantos Csaba.

Az eseményen Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, a beruházás regionális és országos jelentőségű is, hiszen ez a napelempark fogja adni az országban a naperőművek által előállított villamos energiának a 8 százalékát. A beruházás miatt jelentősen megnő majd Mezőcsát iparűzési adóból származó bevétele, több mint 10 milliárdos árbevétel várható a cégektől.

Biczók András, a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt. (Mavir) vezérigazgatója elmondta, a következő négy évben mintegy 400 milliárd forint értékű fejlesztést, korszerűsítést, kapacitásbővítést terveznek az új erőművi csatlakozási igények és újraiparosítással összefüggő fogyasztói igények hatékony kiszolgálása érdekében. Hozzátette, Mezőcsáton egy 6 milliárd forintos beruházással egy új kapcsolóállomást létesítettek a napelempark mellett.

A Mavir háttéranyaga szerint az állomás jelenlegi kiépítéssel két 220 kilowattos távvezeték fogadására, továbbá a naperőművek 220 kilowattos csatlakoztatására alkalmas.

 Ritter Antal, a fejlesztést végző PolSolar Kft. ügyvezetője köszönetet mondott a hazai és külföldi partnereiknek, valamint a kivitelezőknek, hogy határidőre és a tervezett költségkereten belül közösen létrehozhatták a régió legnagyobb naperőművét. Hozzátette, a napelempark üzemeltetését az Extor Energy fogja végezni, a parkok menetrendezését pedig az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt.-re bízták.

A PolSolar Kft. tájékoztatása szerint a fejlesztést öt leányvállalatukkal együtt végezték el. A 440 hektáros területen több mint 466 ezer napelemtáblát, 80 darab középfeszültségű transzormátorállomást és 1000 kilométer kábelt építettek be.

A beruházás összértéke meghaladja a 90 milliárd forintot, melynek egy része befektetői önrész, másik része kötvénykibocsátásból származó forrás. A beruházás tervezett megtérülési ideje 15 év.