Latorcai Csaba a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Ültessünk, hogy élhessünk! elnevezésű országos programsorozata keretében őshonos magyar fafajtákat ültetett el a helyi óvoda és bölcsőde előtt Nyikos László (Fidesz-KDNP-Szeretem Polgárdit Egyesület) polgármesterrel.

Hirdetés

Az államtitkár kiemelte: fontos az Isten által teremtett és a természet adta környezet megőrzése, mert „ezt a világot nem magunknak, hanem gyermekeinknek és unokáinknak építjük, ezért felelősséggel tartozunk érte”.

Korábban írtuk

Magyarország „kereszténydemokrata talapzaton álló” kormánya mindent megtett és megtesz a természet és a környezet védelméért, ugyanakkor ez nem elég, a magánembereknek is felelősségük van ebben – tette hozzá.

Latorcai Csaba beszélt arról is, hogy a KDNP tizenkilenc vármegyében és a fővárosban megvalósuló faültetési programja keretében elültetett fák mindegyike őshonos a Kárpát-medencében, amit a hagyományőrzés miatt tartottak fontosnak, hiszen ezek is részei a magyarság 1100 éves történelmének Európa közepén.

Nyikos László két okból is szimbolikusnak nevezte a helyszínt: egyrészt a város új óvoda- és bölcsődekomplexuma a kormány és az önkormányzat közös finanszírozásában, csaknem egymilliárd forintból épült meg, másrészt azoknak a gyermekeknek ültetik a fákat, akiké a jelen és a jövő.