Hirdetés

„Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy éppen a dollárbaloldal és a DK ármánykodásai azok, ami miatt a magyar emberek, a magyar vállalkozások még mindig nem jutottak hozzá a nekik járó forrásokhoz” – fogalmazott Latorcai Csaba.

De amint megérkeznek az európai uniós források, a Fővárosi Önkormányzat döntése nyomán ami Budapestnek jár, azt sem utak felújítására és építésére kívánják fordítani, hanem alapvetően forgalomcsillapításra és az utak zöldítésére.

Tehát amint rendelkezésre állnak az európai uniós források, akkor sem utat fognak belőle építeni, mert így döntött a Fővárosi Önkormányzat Karácsony Gergely vezetésével – tette hozzá.

„Kérem, hogy a III. kerület polgármestere ne kibúvókat és kifogásokat keressen, hanem kezdjen bele az utak építésébe, felújításába” – mondta az államtitkár.

Korábban írtuk