Közölte, a KDNP csütörtökön tartotta az ezévi Giesswein Sándor szakmai napját, amely utolsó esemény volt a kampányban történő felkészülés jegyében. „Mostantól fogva a KDNP minden tagja és politikusa a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választásokra koncentrál, mert a tét igen nagy” – fogalmazott.

Hirdetés

A politikus kijelentette: mi, kereszténydemokraták azért harcolunk, hogy a nemzet maradjon meg ezeréves keresztény gyökereinél és Európa is úgy forduljon vissza eredeti keresztény gyökereihez, ahogy az Európai Unió alapító atyái is akarták.

Kereszténységet nem tartalmazó demokrácia diktatúrába vagy anarchiába vezet – mondta Latorcai Csaba, majd arról beszélt: azt látják, hogy Európa nyugati fele, a baloldal, a genderpropaganda diktatúrájába és társadalmi anarchiájába süllyed.

Mi ebből nem kérünk – hangsúlyozta a politikus, majd kiemelte: mi azt akarjuk, hogy Európa maradjon meg ezeréves keresztény gyökereinél. Latorcai Csaba azt mondta: az Európai Uniót a kereszténydemokrata alapító atyák azért hoztak létre, hogy ne legyen ismét háború Európában.

Korábban írtuk

„Ma ez az Európa a háború felé száguld. A béke helyett a háborút követelik Európa nyugati felében baloldali politikusok, és ugyanígy háborút követelnek hazai kiszolgálói, a külföldről finanszírozott dollárbaloldal emberei” – fogalmazott a politikus, aki azt hangoztatta: „ellent kell állni nekik, a lehetőség a kezünkben van!”

Latorcai Csaba közölte: a Giesswein Sándor szakmai napon Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, a KDNP elnökének és Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének előadását követően konszenzus alakult ki a párt jelenlévő tagjai között arról: minden ezközzel azon lesznek, hogy „minél több békepárti” európai parlamenti képviselőt juttassanak be az Európai Parlamentbe és a nemzet fővárosa is térjen vissza a jobboldal, a Fidesz-KDNP vezetéséhez.

Amikor a Fidesz-KDNP irányította Budapestet, akkor azt láttuk, hogy épült, szépült, fejlődött a főváros – mondta a politikus, majd arról beszélt: most azonban Karácsony Gergely főpolgármester és „körülötte Gyurcsány Ferenc kiszolgálói mindent elkövetnek azért, hogy a fejlődés visszafejlődésbe torkolljon. Hogy kosz, piszok és dugók árasszák el a fővárost.”

A kereszténydemokraták nem ilyen fővárost akarnak. „Mi azt akarjuk, hogy a Kárpát-medence legcsodálatosabb városává fejlődjön Budapest, és azt akarjuk, hogy legyen versenyképes társa Európa minden nemzetének fővárosának” – hangsúlyozta Latorcai Csaba, majd kijelentette: ez a mi célunk, ezért fogunk össze, és ezért hívunk minél több embert a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választásokra, hogy támogassák a Fidesz és a KDNP jelöltjeit.