A miniszter a videóinterjúban, amelynek összegzését csütörtökön közölték a portálon, a román sajtóban megjelent azon találgatásokra reagált, amelyek szerint valamiféle együttműködés alakulhat ki az európai konzervatív táboron belül a Fidesz és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) között.

Hirdetés

Lázár János közölte, az európai konzervatív politikai térben Orbán Viktor miniszterelnök megkerülhetetlen.

„A legrégebb óta a választók bizalmának elnyerésére képes politikus, akinek a legnagyobb tapasztalata, felkészültsége és tekintélye van ebben a táborban. Mellőzhetetlenül erőteljesen képviseli a migráció visszautasítását, a családok támogatását vagy a nemzeti önrendelkezést, szuverenitást mint értékeket” – hangsúlyozta.

Közölte: „sunyi fondorlatosság”, hogy Orbán Viktort Európában a konzervatív térfélen meg lehet kerülni, ki lehet cselezni; ezt súlyos tévedésnek, egyszerűen lehetetlennek nevezte.

Korábban írtuk

„Ma nemcsak Európában, hanem a nemzetközi erőtérben – Izraeltől Amerikán keresztül – nemcsak tisztelik a konzervatív erők a magyar miniszterelnököt, hanem szövetségesüknek is tekintik” – mondta a miniszter.

Lázár János leszögezte, a magyar kormány politikája világos: aki a magyarok ellensége, az Magyarország ellensége. „Sőt, többet mondok ennél: aki az RMDSZ ellensége, az a Fidesz ellensége” – jelentette ki.

Úgy fogalmazott: ebből a szempontból azt tartja irányadónak, amit Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke már megfogalmazott, miszerint az AUR veszélyt jelent a magyarságra nézve.

„A magyarságnak össze kell fognia annak érdekében, hogy egy magyarellenes párt előretörését megpróbálja megakadályozni a maga rendelkezésre álló eszközeivel, például úgy, hogy az RMDSZ erősítését segíti” – fogalmazott a Fidesz politikusa.

Lázár János szerint éppen ezért nem mindegy, hogy ki kerül az Európai Parlamentbe a Románia számára rendelkezésre álló mandátumok megszerzésével.

A videóinterjú pénteken válik elérhetővé a Maszol Youtube-csatornáján.