A szerző az MTI-nek azt mondta, könyve azt elemzi, hogyan terjed el az eredetileg angolszász területről származó woke ideológia a nyugati világban, és milyen eszközök léteznek a felszámolására.

Hirdetés

Sylvie Perez úgy véli, a woke „szédítő” hatással bír a társadalomra, különösen a fiatalokra.

„Megszédítik az aktivistákat, akik elhatárolódnak gyökereiktől, mert azt hiszik, a nyugati történelem alapja a rasszizmus, a gyarmatosítás és a rabszolgaság. Ez minden, amire emlékeznek őseik történelméből. Elhatárolódnak továbbá szüleiktől, és azzal vádolják őket, hogy tönkretették a környezetet” – fogalmazott Sylvie Perez.

Azt mondta, hogy akik azonosulnak a woke-kal, saját maguktól is elidegenednek, mivel úgy vélik, hogy az emancipáció legjobban a nemváltásban fejeződhet ki, továbbá az utódok nemzésétől is elhatárolódnak, mert azt hiszik, hogy ezzel a klímaváltozást segítik elő.

Korábban írtuk

Meglátása szerint a woke ideológia ellen nehéz küzdeni, de Európában sok civil szervezet foglalkozik a szólásszabadság, a történelmi igazság védelmével. Emlékeztetett, hogy az afroamerikai George Floyd halála után kitört Black Lives Matter (BLM, Fekete életek számítanak) tüntetéseire válaszul több kontinensen és számos országban mindenféle rasszból származó emberek demonstráltak azzal a céllal, hogy a faji kérdés ne térjen vissza a nyilvános vitákba.

Frank Füredi, az MCC Brussels igazgatója úgy nyilatkozott: van némi remény, hogy az embereknek sikerül felvenniük a harcot a woke ideológia ellen. Chris Rufo amerikai konzervatív aktivistát említette példaként, aki az amerikai Virginia állam iskoláiban mozgósította a szülőket a gyermekekre erőltetett „woke-tanterv” ellen.

A magyar származású brit akadémikus szerint a nyugati felsőoktatási intézményekben ma a tudomány minden területén elvárás, hogy a tantervekben hangsúlyosan szerepeljenek „a befogadás és a méltányosság, valamint az interszekcionalitás eszméi”.