Hirdetés

A tájékoztatás szerint a baleset ismeretlen körülmények között történt, a tűzoltók és a mentők nagy erőkkel a helyszínen vannak.

A repülőnap további programjait azonnal felfüggesztették a szervezők.

Sajtóinformációk szerint egy Trojan típusú gép zuhant le. A repülőben ketten ültek, esélyük sem maradt a túlélésre, hiszen a gép felrobbant a földbe csapódáskor.

Korábban írtuk

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a balesetben ketten a helyszínen életüket vesztették, valamint négyen égési sérüléseket szenvedtek.

A sérültek ellátását a rendezvényt biztosító mentők kezdték meg, majd három mentőhelikopter – Budaörsről, Balatonfüredről és Szekszárdról -, valamint több mentőautó is érkezett.

A mentők három súlyos sérültet – egy kislányt, egy nőt és egy férfit – mentőhelikopterekkel budapesti kórházakba, egy könnyebben sérült kisfiút pedig mentőautóval a székesfehérvári kórházba vittek – közölte Győrfi Pál.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n azt írta, hogy az eddig ismeretlen ok miatt lezuhant sportrepülőgép egy parkoló személygépkocsi mellé esett, amely a becsapódó alkatrészektől kiégett. Az elsődleges adatok alapján a pilótán kívül egy ember tartózkodott a repülőgépen, ők a helyszínen életüket vesztették.

A személygépkocsi utasai közül hárman súlyos égési sérüléseket szenvedtek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A többezres tömeg megkezdte a helyszín szervezett elhagyását – közölte kora este a rendőrség