– Így utólag visszatekintve, mennyire volt eredményes az év eleji gazdatüntetés, valamint a március 13-án kötött megállapodás?

– Mindenképpen eredményes volt, méghozzá két tekintetben is. A kormány – noha nincs meg benne a szándék – zökkenőkkel ugyan, de kénytelen teljesíteni a megegyezés pontjait. Zajlanak a kifizetések, a gazdák a 2004-es pénzek jelentős részét kézhez kapták, felgyorsult a pályázatok elbírálása.

– A másik eredmény?

– A gazdatársadalom végre megtapasztalta, micsoda erő lakozik benne, ha összefog, s hogy képes a körülmények megváltoztatására. Ilyen tiltakozás még nem volt. Nemcsak nálunk nem, de a közép-európai régió többi országában sem.

– Lengyelországban sem?

– Ilyen szervezettségű nem. És amit még fontosabbnak tartok, hogy ez a megmozdulás példával szolgált a magyar társadalom más csoportjai, szakmai tömörülései számára. Ráadásul mindez akkor történt, amikor mély letargiában van az ország, a köz munkásai, tanárok, orvosok, gyógyszerészek, egyetemi oktatók is kezdtek beletörődni abba, hogy a fejük felett – méltóságukat, alapvető érdekeiket és szakmai szempontjaikat félresöpörve – határoz az ország vezetése a sorsukról. De a gazdaság szereplői is már-már elhitték, hogy szikrányi esélyük sincs a globális tőkével szemben, s hogy csakis és kizárólag a tőkeérdekek mozgatnak, mozgathatnak mindent egy társadalomban.

– A média is ezt sulykolja, teljes erővel…

– Igen, a kormány pedig örömest játszik rá erre, sőt, nyilvánvalóan a kabinet mögött álló neoliberális körök rendelik meg ezeket a kampányokat. A fő tétel a piac mindenhatósága. A piacé, és a piachoz köthető haszonelvűségé, amely maga alá rendel hazát, morált, kultúrát.

– Bármilyen eredményt hozott a gazdatüntetés, az alapvető problémákat nem oldotta meg…

– Szerintem egyre súlyosabbak lesznek ezek a gondok. Az egyik például a magyar mezőgazdaság szerkezeti válsága, a mára kialakult gabonatúlsúly, a padlón lévő állattartással súlyosbítva. A bajokat ráadásul nem lehet rendezni és megúszni egy-egy kisebb gazdatüntetéssel, úgyhogy a gazdák ellenállása is erősödni fog, s törvényszerűen egyre keményebb lesz. Az idei aratás igen komoly feszültségeket okoz majd, a magyar gabonafölösleg elérheti a tízmillió tonnát! Ezt nemhogy eladni, de már raktározni sem tudjuk.

– Igen, de még a kisebb lehetőségeket sem használjuk ki. Portugáliában és Spanyolországban rossz volt a tavalyi búzatermés, szerettek volna vásárolni tőlünk egymillió tonnát. Az intervenció akadozása és elszabotálása miatt azonban képtelenek voltunk a spanyolok és a portugálok rendelkezésére bocsátani ezt a mennyiséget, a két ország végül engedélyt kapott Brüsszeltől, hogy Ukrajnából és Dél-Amerikából hozzon be gabonát…

– Az a legrosszabb az egészben, hogy amikor szó volt a spanyol és a portugál gabonaigényről az EU illetékes bizottságában, a magyar képviselő csak szótlanul ült a helyén.

– Valószínűleg magáévá tette a hazai szocialistáknak azt az elméletét, amely szerint az EP tagjai nem nemzeteik érdekeit, hanem a nagy politikai tömböket, illetve magát az EU kormányát képviselik…

– Ez egy régi internacionalista szöveg. A nemzeti érdekekről nem lehet lemondani. Itthon nem divat beszélni erről, de a nemzeti érdek az EU egyik szellemi mozgatója. Ha ezt nem veszi figyelembe egy képviselő, az EU általános érdekeit is veszélybe sodorja, mint ahogy az a magyar gabonapéldából is kitűnik. Ráadásul egyre bonyolultabb lesz a helyzet az unión belül. Kialakulnak már az európai vidékfejlesztési rendelet körvonalai, látszik, hogy Brüsszel elsősorban a vidékfejlesztésre, ezen belül is a minőség növelésére szeretné fordítani a mezőgazdasági támogatásokat. Erősödni fog tehát a különböző agrárérdekcsoportok közötti ellentét. Itthon is teljesen más érdekei vannak a néhány ezernyi tőkés agrárvállalkozónak, mint azoknak a családi gazdaságoknak, akiket a Magosz is képvisel. A nagytőkét kizárólag az EU-támogatásokból származó extraprofit érdekli. Gőzerővel lobbizik, hogy megszerezhesse, s ez a tőkés lobbizás napról napra erősebb.

– A családi gazdaságok és az agrártőke ellentéte jellemző az egész unióra is, sőt mintha valamiféle vidékellenes hangulat bontakozott volna ki az EU-n belül. Tony Blair brit miniszterelnök nemrég a mezőgazdasági támogatások csökkentését követelte…

– Ez félreértés. Blair az én olvasatomban vélhetően nem azokra a forrásokra gondolt, amelyek a vidék életminőségét javítanák és a vidékfejlesztést szolgálnák, hanem éppen a mezőgazdaságban is tevékenykedő nagytőke támogatását korlátozná. Méghozzá erőteljesen.

– Ez nem jött át a magyar médián…

– Csodálkozik?

– Jakab István, a Magosz elnöke beszélt már korábban arról, hogy a nemzeti határokat is átlépve össze kell fogniuk az uniós országok családi gazdaságainak az erőszakos, mindent leigázni akaró nagytőkével szemben. Menni fog ez?

– Persze. És ebben – láttunk ilyen jeleket a hazai gazdademonstráción is – a társadalom egésze siet majd a gazdák, a családi gazdaságok segítségére. Nálunk nem volt már képes összeugrasztani a falut és várost, vagyis a gazdát és a polgárt a hazai nagytőkét képviselő kormány. Meggyőződésem, hogy a vidék ellenállását minden EU-s országban segíteni fogja a társadalom egésze. Az emberek belátják majd, hogy semmiféle érdekük sem fűződik a nagytőke további profithizlalásához, méghozzá közpénzen, hiszen a támogatások fedezetét az általunk befizetett adóból származó közpénzek adják. Hatalmas összegekről van szó, amelyeket csak az egész társadalom számára hasznos dolgokra szabad elkölteni. A közpénz erre való. A nagytőke extraprofitjának azonban nincs társadalmi haszna. A családi gazdaságok megerősítésének viszont van. Megóvják a természetet, megőrzik a termőföldek minőségét, a vízbázisok tisztaságát, gondozzák a tájat, visszavonulási és pihenési lehetőséget biztosítanak a városi embereknek, és egészséges élelmiszereket termelnek. Ráadásul a nem mezőgazdaságból élő városi polgár – aki minden EU-országban a társadalom többségét alkotja – végre látja azt is, mi történik akkor, ha a vidék lakossága a városokba áramlik. Egyrészt megrendül a városok közbiztonsága, megrendülnek az egészségügyi és higiéniai viszonyai, rohamosan csökken a közszolgáltatások színvonala. És még hosszan folytathatnám. Latin-Amerikában már megvalósult ez a rémkép a vidéket uraló nagy latifundiumok miatt. Biztos vagyok benne, hogy az európai polgárság el akarja kerülni ezt a drámát.

– Mennyire erős az EU-n belüli nagytőkés lobbi?

– Nagyon erős, s éppen ezért még nem is dőlt el a nagytőke és a nemzeti társadalmak közötti harc, sőt a szűkebb mezőgazdasági metszetben is kétesélyes a küzdelem. Hatalmas befolyással rendelkezik a tőkelobbi a politikusok, az euro-bürokraták és természetesen a média körében. Olyan nyomás ez, aminek a visszaveréséhez kevés a családi gazdaságok összefogása, ehhez már társadalmi ellenállásra van szükség.

– Éppen ez a társadalmi ellenállás jutott kifejezésre az EU-alkotmány franciaországi és hollandiai bukásával…

– Feltűnő, hogy minderről milyen kevés szó esik a hazai médiában. Nem mernek rámutatni mögöttes okokra, inkább jön egy újabb epizód valamelyik valóságshow-ból. Az alkotmány hollandiai és franciaországi leszavazása megmutatta, hogy fenntarthatatlan a centralizált és bürokratikussá vált EU-hatalom, sőt az unió léte és értelme is megkérdőjeleződött. Látni lehet, hogy az EU-bürokrácia már csak önmaga fenntartásával van elfoglalva. Nagy és hangzatos programokat gondol ki, de csak azért, hogy igazolja saját szükségességét, s kipipáljon bizonyos kérdéseket. Az viszont már nem érdekli, hogy milyen hatással vannak az egyes országokra és lakóikra, vagyis az emberek életére ezek a programok. Tévedés azt hinni, hogy az EP-képviselőket – tisztelet a kivételnek – most a megbukott alkotmánytervezet, vagy a költségvetési vita tartja izgalomban. Van ennél fontosabb dolog is: 2007-től 7 ezer euróra emelkedik a tiszteletdíjukat.

– Hurrá. Az magyar pénzben már egymillió 750 ezer forint… Vajon kivel lépne inkább szövetségre ez a derék és jómódú EU-bürokrácia: a nagytőkével vagy a családi gazdaságokkal?

– Régi tapasztalat, hogy az erősen bürokratizált hatalmakat sokkal hamarabb megdolgozzák a létszámukban kisebb, de rendkívül tőkeerős, nagy érdekérvényesítő képességű lobbik. Úgyhogy ha változás lesz az EU-n belül, ha csökken a szervezet bürokratikus jellege, az inkább a helyi társadalmaknak, a nemzeteknek, esetünkben a családi gazdaságoknak segít majd.

– Erre a bekerítésre elképesztő példákat produkált az élet. Nagytőkés csoportok elérték Brüsszelben, hogy kivigyék a termelésüket EU-n kívüli területekre. Brazíliába, Oroszországba, Argentínába, Kazahsztánba… És az ott rendkívül olcsón előállított termékeiket aztán EU-s áruként visszahozzák az unió piacára. Ez a családi gazdaságok és az európai vidék biztos tragédiájához vezet. Valami hasonló történt nálunk is, amikor Medgyessy Péter létrehozott egy olyan magyar tőkés befektetést Kínában, amely hihetetlenül olcsón látja majd el libamájjal egész Európát. Ez a hazai libatenyésztő családi gazdaságok számára a véget jelenti.

– Ez is azt bizonyítja, hogy nem kerülhetjük el a konfliktusokat és a változtatásokat az EU-n belül. Igaz, szerintem nem forradalmi, hanem evolúciós jellegű fokozatos változássorozat következik. Mint ahogy mondtam, a hangsúly áttevődik a termelésről a vidékfejlesztésre, a brüsszeli centrumról a helyi kezdeményezésekre. Nyilvánvaló, hogy a nagytőke érdekcsoportjait képtelenség lesz lesöpörni a pályáról, ők is harcolnak a politikusaikon, EP-képviselőiken keresztül, de a vidékfejlesztés és a családi gazdaságok kell hogy előtérbe kerüljenek. A váltás persze nem egyszerű, hiszen nagy erők: a helyi közösségek és a globális nagytőke erői feszülnek egymásnak, és ebben a küzdelemben a háttérben a nagytőke kitartóan akciózik. Az európai családi gazdaságok szövetségének elnöke itt volt a gazdatüntetésen a Kossuth téren. És ő pont arról beszélt, hogy vigyázzunk, nemzeti alapon igyekeznek egymással szembefordítani a családi gazdaságokat, ezt a célt szolgálják például a különféle keresztimportok is. Mondjuk a cseh tej a magyar üzletekben. Az ilyen aknamunkát csak közös fellépéssel lehet leszerelni.

– És ha mégsem képes kibontakozni ez a folyamat?

– Akkor olyan helyi robbanások következnek, amelyek szétzilálják az egész uniót.

– Szomorú, hogy a hazai mezőgazdaságot sok minden sújtja még. A bankok például fülig érő szájjal ügyködnek a kivérzett magyar mezőgazdaság terén…

– Ez nem lenne baj önmagában. A baj az, hogy mindez kormányzati ösztönzéssel, sőt a kormány segédletével történik. Azzal, hogy a kabinet nem fizeti ki időben a támogatásokat, szándékosan helyzetbe hozza és jelentős profithoz juttatja a bankokat. Noha az államnak nemcsak az lenne a feladata, hogy időben kifizesse a támogatásokat, hanem hogy létrehozzon végre egy kedvezményes hitelekkel dolgozó gazdabankot is. Ha viszont az állam nem képes, vagy a személyi összefonódások, érdekközösségek miatt nem akarja ellenőrizni a piaci viszonyokat, akkor értelmetlen a léte.

– Mi lesz a magyar termőfölddel ilyen körülmények között? Sebesen közeledik a 2007-es esztendő, a külföldiek és a jogi személyek földvásárlási moratóriumának vége. A tönkretett családi gazdaságok pedig kénytelenek lesznek eladni a termőterületeiket, amelyek jelentős részén így is jelzálog van már…

– Arra lenne szükség, hogy az állam hosszú távú kedvezményes hitellehetőséget biztosítson a gazdáknak a földvásárláshoz. Ez ugyanis a bel- és külföldi érdeklődők, tőkés földspekulánsok versenytársai lehetnének a megnyíló földpiacon. No, de a magyar családi gazdaságok nemhogy ilyen lehetőséget nem kapnak, de nem tudták eladni a terményeiket és nem kapták meg időben a támogatásaikat… Gyanakszik az ember, hogy éppen azért történt mindez így, hogy 2007-ben ne jelentsen konkurenciát a magyar gazdatársadalom a piacon az amúgy is összefonódó hazai és globalista nagytőkének.