Az Európai Unió pozsonyi csúcstalálkozója után levonható legfőbb tanulság az, hogy Magyarország nemcsak Nyugat-Európában, hanem a visegrádi négyeken belül is elszigetelődött – jelentette ki a Magyar Liberális Párt (MLP) külpolitikai szakértője hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Miközben a másik három visegrádi ország vezetője kifejezetten pozitívumként értékelte a csúcs eredményeit, Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyedül maradt azzal a véleményével, hogy a tanácskozás nem hozott lényeges változást az EU politikájában – közölte Szent-Iványi István.

Fodor Gábor, a párt elnöke megerősítette azt a korábban hangoztatott álláspontjukat, hogy az október 2-ai népszavazáson az „igen” szavazat az egyetlen határozott kiállás az Orbán-kormánnyal szemben, illetve az Európai Unió mellett.

MTI

Fotó: MTI, archív