Fotó: MTI, archív, szerk.
Fotó: MTI, archív, szerk.
Hirdetés

A politikus közölte, két kihívás előtt áll az ellenzék: le kell váltania a kormányt 2022-ben, és egy olyan kormányprogramot kell alkotnia, amely egy igazságos és fenntartható társadalmat eredményez.

Schmuck Erzsébet hangsúlyozta: egyetlen közös lista akkor lehetséges, ha az ellenzéki pártok meg tudnak egyezni a kormányprogramban. Ez nem lesz egyszerű, hiszen soha nem látott kihívásokra kell választ adni, a többi között a klímaválságra – tette hozzá.

Úgy folytatta, számolni kell például azzal, hogy az ország nem lesz képes 20 millió ember számára élelmiszert termelni, csupán saját lakosságát tudja majd ellátni. Az elsivatagosodás, az aszály, a természeti értékek vesztése is fenyeget – mondta.

Szerinte egyre nagyobb igény van arra, hogy a társadalmi igazságtalansághoz, a migrációhoz, a demokráciadeficithez vezető politikáknak véget kell vetni. Az LMP ezért hozzálátott egy átfogó zöld kormányprogram készítéséhez, amelyet még a nyár előtt befejez – ismertette. Schmuck Erzsébet hangsúlyosan szólt egy zöld csúcsminisztérium létrehozásának szükségességéről.

Kérdésre kijelentette: jelenleg nincs válasz arra, hogy Gyurcsány Ferenccel és pártjával, a Demokratikus Koalícióval létrejöhet-e egy közös lista, mert még nem dőlt el, hogy meg tudnak-e egyezni az egyes kérdésekben. Hozzátette: frakciótársa, Ungár Péter egy internetes bejegyzésben arra tett jelzést a DK-nak, hogy nem elég csak összefogáspártinak látszani, annak is kell lenni. „Nyilván a DK-nak szerepe van abban, hogy az MSZP-től polgármesterek, területi szervezetek, tagok lépnek át a pártba”- jegyezte meg.