A fejlesztésnek köszönhetően a Magyar Honvédség új, speciális szállítójárműveket, azokhoz kiegészítő berendezéseket, illetve munkagépeket kapott, amelyek a korábbiakhoz képest lényegesen nagyobb segítséget képesek nyújtani például árvizek, gátszakadások, vagy földrengések esetén. A beruházást a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió Kohéziós Alapja támogatta 3,49 milliárd forinttal, a társfinanszírozó a Magyar Állam volt, a projekt harmadik ütemének teljes költsége 4,04 milliárd forint volt.

Hirdetés

A csütörtöki ünnepségen mások mellett felszólalt Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki elmondta: a 2021-ben indított projekt célja, hogy a klímaváltozás, a szélsőséges időjárás, elsősorban az árvizek miatt egyre gyakrabban kialakuló vészhelyzetekre hatékonyabban tudjanak reagálni.

A beszerzett katasztrófavédelmi eszközök Kaposvárra, Szentesre, Hódmezővásárhelyre és Debrecenbe kerülnek a helyőrségekhez – mondta. Az államtitkár nemzeti ügynek nevezte az emberek biztonság iránti igényét, és annak minél magasabb szintű garantálását.

Az utóbbi évek eseményei – a klímaváltozás hatásai, a világjárvány, a tömeges migráció, az ukrajnai háború, az annak nyomán kialakult energetikai és gazdasági válság – megrendítették az emberek biztonságérzetét, ezért fontos, hogy a katasztrófahelyzeteket az erre hivatottak a legjobb tudásuk szerint kezeljék – emelte ki a helyettes államtitkár.

Korábban írtuk

Czermann János emlékeztetett, hogy az utóbbi hetekben tartották meg az Adaptive Hussars 2023 elnevezésű hadgyakorlatot Magyarországon, amely az utóbbi harminc év legnagyobb ilyen eseménye volt, és amelyen a Magyar Honvédség bebizonyította rátermettségét, szaktudását. Fontos, hogy az ország összes állampolgára érezze, ha baj van, akkor biztosan számíthat a magyar katonákra – emelte ki. A Magyar Kormány komolyan veszi a honvédség feladatrendszerének támogatását, és korszerű, minden eshetőségre készen álló szervezet kialakítására törekszik – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Az eseményen a Belügyminisztérium, Miniszterelnökség és a Honvédelmi Minisztérium illetékesei is részt vettek, a szakemberek pedig részletesen bemutatták a projektben beszerzett eszközöket, amelyek egyebek mellett szállításban, daruzásban, földmunkákban, árvízi védekezésben, műszaki mentésben segíthetik a katasztrófahelyzetek elleni védekezést, illetve az infrastruktúra védelmét.