Fotó: MTI/Molnár Edvárd, illusztráció

Koszorúzási ünnepséggel, majd a versenysorozat ünnepélyes megnyitójával, a 71 versenyző település lovasának fogadalomtételével és az előfutamokkal kezdődik ma délelőtt a kilencedik Nemzeti Vágta a fővárosi Hősök terén.

A verseny a kishuszár vágta, a 71 versenyző település és a fogatvágta előfutamaival veszi kezdetét. A programot többek közt történelmi lovas gála, mesehősök vágtája, méneshajtás és egyéb lovas bemutatók színesítik.

A közmédia sátraiban egész nap várják az érdeklődőket családi programokkal, közönségtalálkozókkal. Este a versenypálya mellett kialakított Vágtadombon Kassai Lajossal, A Lovasíjász című film főszereplőjével hallgathat beszélgetést a közönség, majd levetítik a Kaszás Géza rendezésében készült filmet is.

Vasárnap sor kerül a további versenyekre, a középdöntőkre, valamint a nemzetközi futam és a Nemzeti Vágta döntőjére.

MTI