Hirdetés

Simicskó István úgy fogalmazott: szüleink és nagyszüleink, az előttünk járó generációk a vállukon viselték a XXI. század minden terhét, amelyet a világháborúk pusztítása, a romba dőlt ország újjáépítése, a diktatúrák, az elnyomatás és a nélkülözés okozott. Kemény munkájuk, küzdelmük, szenvedésük és töretlen hitük nélkül ma minden bizonnyal rosszabb helyzetben lennénk.

„Nem lehetünk tehát elég hálásak mindazokért az erőfeszítésekért, amelyeket családjainkért, hazánkért, egy élhetőbb jövőért tettek” – hangsúlyozta.

A politikus kiemelte: felelősséggel tartoznak azért, hogy akár a pandémia vagy a szomszédban dúló háború okozta gazdasági nehézségek idején is kiszámítható és nyugodt életük legyen a nyugdíjasoknak. Éppen ezért a keresztény-konzervatív kormányzat mindig is kiemelt figyelmet fordít az idősek megbecsülésére és a róluk való gondoskodásra – közölte.

Simicskó István rendkívül fontosnak nevezte, hogy tisztes, emberhez méltó megélhetést, és egy ledolgozott élet munkáját elismerő megbecsülést biztosítsanak az idősek számára, hogy még sokáig velünk lehessenek. Nélkülözhetetlen tájékozottságukra, családot összetartó erejükre, szülői és nagyszülői segítő kezeikre alapozva pedig a fiatalabb generációk élete is minőségibb maradhat – mutatott rá.

„Ránk számíthatnak az idősek, mert tudjuk, hogy a sikeres magyar jövő alapjait ők rakták le évtizedek munkájával és kitartásával. Az egész társadalomnak szüksége van élettapasztalatukra, bölcsességükre, egymást gazdagító jelenlétükre” – írta a KDNP frakcióvezetője.

Október elseje az idősek világnapja, ebből az alkalomból köszöntötte őket Orbán Viktor kormányfő, aki leszögezte: az idősek számíthatnak a kormányra.

Közel félhavi nyugdíj-kiegészítést fizetünk az időseknek – tette hozzá Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök.

Az idősek világnapja alkalmából köszöntötte a nyugdíjas honfitársait vasárnap a kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos.

Nyitrai Zsolt a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben boldogságot, egészséget, hosszú életet kívánt az időseknek.

A miniszterelnöki biztos egy fotót is megosztott, amelyen a nagymamájával együtt látható.

Az a Magyarország, ahol most élünk, tanulunk, dolgozunk és gyermeket nevelünk, az idősek munkája nélkül nem lenne – mondta a kormányszóvivő az idősek világnapja alkalmából a közösségi oldalán vasárnap közzétett videóban.

Szentkirályi Alexandra elmondta, az ünnepen minden magyar nyugdíjasnak megköszönjük, hogy az ország legnehezebb időszakaiban, a világháború után, a kommunista diktatúra alatt, szocializmus szűk évtizedeiben és a rendszerváltás után is kitartottak, dolgoztak és gondoskodtak a családról.

„Tudjuk, hogy ez nem volt könnyű, sok dolog, ami nekünk természetes, az nekik egyáltalán nem volt az, sokuktól az akkori hatalom mindent elvett, akár szerettüket is elveszítették a háború, a bebörtönzések, az üldözések miatt, sokuktól elvették a tanulás, a munka, az utazás lehetőségét is” – fogalmazott.

A kormányszóvivő hangsúlyozta, 2010 óta az idősek megbecsülése a kormányzati értékrendszer része, ugyanúgy, ahogy a gyermekes családok támogatása. Kifejtette, szeretnék az idősek életét, megélhetését és biztonságát segíteni, ezért foglalta a kormány törvénybe, hogy a nyugdíjak értékét minden körülmények között megőrzi, így minden évben garantált az inflációkövető nyugdíjemelés.

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére utalva Szentkirályi Alexandra elmondta, a nyugdíjasok januárig visszamenőleg nyugdíjkiegészítést kapnak, jövő januárban pedig újabb nyugdíjemelés következik.

Emlékeztetett: a kabinet több alkalommal nyugdíjprémiumot fizetett az időseknek, a tervek szerint újra kapnak majd ilyen juttatást, „ahogy a mostani háborús helyzet után újra pályára áll a gazdaság”. Emellett a kormány visszaadta az időseknek a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat, amelyet a mostani háborús időkben is megtartanak – tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra a videóban kiemelten fontosnak nevezte az idősek szempontjából az élelmiszerárak és a rezsidíjak féken tartását, illetve ezek megvédését, szavai szerint még akkor is, ha „ez Brüsszelnek és a baloldalnak egyáltalán nem tetszik”.

Korábban írtuk