Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

„Nem megerősített, de megbízható források szerint formálódik egy olyan terv Pécsen, miszerint »életet lehelnének« a Zsolnay Kulturális Negyedbe. Mégpedig úgy, hogy felöltik a populáris szórakozás különféle formáival: a diszkótól a kocsmákon és koncerteken át az izgalmas éttermekig és bárokig” – írta meg pár hete a Pécs Aktuál. Ezzel párhuzamosan többször feltűnt a negyedben Oszkó Péter egykori szocialista pénzügyminiszter, ahol Ruzsa Csaba alpolgármesterrel tárgyalt. Úgy tudni, Kőhegyi István korábbi szocialista politikus is vehet ingatlanokat. Utóbbi esetében felmerült, hogy csak első körös vásárló lenne, az épületek végül Tóth Bertalan egykori pécsi alpolgármester, ma MSZP-elnök és a szintén a környékről származó baloldali oligarcha, Puch László érdekeltségi körébe kerülhetnek majd.

A diszkó helyszínének szánt épület tőszomszédságában játszótér, bábszínház található – a kulturális központ megálmodói egy családosok által is szerethető helyszínt valósítottak meg az egykor lepusztult Zsolnay-gyár szépen rendbe rakott épületeiben. A Zsolnay Negyedet egyébként az Országgyűlés korábban hungarikummá nyilvánította; ma a Dunántúl magaskultúrájának fellegvára, ahol többek közt egyetemi művészeti kar és a Pannon Filharmonikusok komolyzenei együttes működik, valamint múzeumi jelleggel funkcionáló porcelángyűjtemény-tárlatok is látogathatók. A Pécsi Aktuál szerint lehetne ráció egy új szórakozónegyed megnyitásában, épp csak az nem világos senkinek, miért pont a magaskultúra egyik hazai fellegvárának kellős közepén. Ráadásul a városban számos hasznosításra váró épület van, amelyek szinte kínálják magukat, sőt a városkép is javulna, ha a romló épületek végre funkciót kapnának.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A ZSÖK korábbi programigazgatója szerint az sem igaz, hogy életet kellene lehelni a Zsolnayba. Szécsi Máté lapunknak elmondta, tavaly decemberben egy jól működő intézményt adott át.

Korábban írtuk

– A magaskultúra támogatás nélkül a világon sehol nem áll meg a lábán, de nekünk sikerült elérnünk, hogy először minden megkapott forinthoz hozzátegyük a magunk húsz fillérjét, majd eljutottunk arra a szintre, hogy a saját egy forintunkat. Mindezt úgy, hogy a színvonalat, látogatottságot növelni tudtuk – teszi hozzá.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Szécsi Máté
Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Csizmadia Péter

Extrafizetések a támogatóknak

Miért kell akkor mégis eladni néhányat a Zsolnay-épületek közül? A kulturális negyed kálváriája tavaly októberben kezdődött. A Pécsett hatalomra jutó baloldal ugyanis olyan lendülettel esett neki, hogy bár még egy év sem telt el, máris kifogyhattak az osztogatható pénzből. Pedig nem kis összegről beszélünk, a Zsolnay Örökségkezelő jelentős cég, amely a város nagyobb rendezvényeit szervezi. Éves költségvetése kétmilliárd forint körül mozog, ennek 90 százalékát a magyar kormány biztosítja évek óta, a maradékot az önkormányzat teszi hozzá. Amint Péterffy Attila és csapata átvette a város irányítását, a cégek közül elsőként a ZSÖK vezérigazgatójával, Vincze Balázs Attilával kezdték a tisztogatást: a korábbi ügyvezető-helyettes, Rózsa Zoltán váltotta. Az új polgármester a kampányban elszámoltatással és perek sokaságával fenyegetőzött, ennek részeként májusban feljelentéssel is megpróbálkozott Vincze ellen, ám a rendőrség azóta sem rendelt el nyomozást az ügyben, mivel nem találtak bűncselekményre utaló jeleket a cégnél.

Rózsa még 2019 decemberében létrehozott egy kulturális referensi pozíciót, amelyet P. Horváth Tamás író kapott, aki így a Zsolnay Örökségkezelő alá tartozó pécsi Művészetek és Irodalom Háza de facto vezetője lett. P. Horváth egyben a pécsi közgyűlés baloldali többségének képviselője, a tettyei választókörzetben nyert mandátumot Péterffy Attila oldalán, és mellette az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke, amely a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. programjait is felügyeli. Új rendszergazdája is lett a Zsolnay Örökségkezelőnek, az addig középiskolai tanárként dolgozó Gyimesi Gábor személyében, elődje fizetésének közel kétszereséért. Gyimesi egyébként a baloldali blokkhoz sodródó Jobbik pécsi elnöke, szinte egy évtizeden keresztül volt önkormányzati képviselő, és többször indult polgármesterjelöltként a városban és az országgyűlési megmérettetéseken is. Tavaly ősszel Péterffy Attila mellett kampányolt, a kompenzációs listán előkelő helyen szerepelt, de végül nem került be a testületbe.

Kirúgták a jobboldali dolgozókat

Mivel kellett a hely a kádereknek, az új vezetés jókora tisztogatást csinált. Távoznia kellett a gazdasági igazgatónak, a programigazgatónak és a programszervező csapat néhány tagjának, de a cég nemzetközi kapcsolataiért felelős vezetőjének és több más szakembernek is. A vállalat száztizenöt dolgozójának egytizede cserélődött ki néhány hónap alatt. Helyi kormánypárti forrásaink szerint kilenc dolgozó esetében gyaníthatóan politikai oka volt a távozásnak. Egy közgazdász végzettségű fiatalembert, aki rendezvényszervezőként dolgozott korábban a vállalatnál, miután novemberben nem írta alá a közös megegyezéssel való felmondásról szóló nyilatkozatot, előbb raktárosnak osztottak be, majd májusban a járványhelyzetre való hivatkozással – korábban köztudottan a Fidelitas tagja volt – elbocsátottak a cégtől.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Beke Zoltán

– Az új ügyvezető lerakott elém egy közös megegyezéses felmondásról szóló szerződést, amire természetesen nemet mondtam. Finoman utaltak rá, hogy előbb-utóbb megtalálják a módját, hogy kirúgjanak – mondja lapunknak Beke Zoltán. Másra ugyanakkor a válság dacára is bőven volt pénz. Egy a Demokratához eljutott szerződés szerint Rózsa Zoltán alkalmazta Bakó Csaba pécsi ügyvédet horribilis órabérért: eddig legalább hétmillió forintot keresett a cégnél. Bakó egyébként feltételezhetően annak az ügyvédcsapatnak a tagja, amelyet Péterffy ügyvédje és jogi ügyekben tanácsadója, Bodnár Imre vezet. Bodnár csapata egy másik, már közel 21 millió forintot hozó megbízás keretében olyan feladatokat látott el, amik egyébként a Polgármesteri Hivatal belső ellenőreinek hatáskörébe tartoznak. Bakó Csaba és Bodnár Imre a szerződésben szereplő, illetve az interneten fellelhető adatok alapján ugyanabban a pécsi Hungária utcai ingatlanban székel. Telefonon kerestük Rózsa Zoltánt, és megkérdeztük, mi a véleménye a politikai indíttatású tisztogatásról. Először annyit mondott, hogy szó sincs ilyesmiről, majd kisvártatva arról kezdett beszélni, ha a politikában váltás van, akkor megszokottak az ilyen személycserék. Azt is megkérdeztük, mit szól a nyilvánvalóan politikai kinevezettekhez. Mint kiderült, Gyimesi alkalmazásáról nincs véleménye, P. Horváth mellett pedig azzal érvelt, hogy egyszer már dolgozott itt. Valójában munkaviszonya mindössze öt napig tartott, majd szakmai alkalmatlanság miatt elköszöntek tőle.

Elfogyott a pénz

Miközben Péterffy Attila a Zsolnay Örökségkezelőnél dolgozó szakemberek jelentős részét eltávolította a cégtől, és duplára emelt fizetésekért saját embereivel töltötte fel a megüresedő álláshelyeket, a cég tartalékai jelentősen megfogyatkoztak. Áprilisra már a fizetésképtelenség szélére sodródott Pécs legfontosabb kulturális vállalkozása, erről Rózsa Zoltán egy nyilvánosságra került levélben tájékoztatta Péterffy Attila polgármestert.

A városvezető most az államtól várja a támogatást, ám egyelőre nem sikerült megállapodni a folyósításáról. Ebben vélhetően közrejátszik a járvány okozta gazdasági válság és az is, hogy Péterffyék láthatóan nem a Zsolnay Negyed kulturális életének működtetésére fordítanák a pénzt, hanem jó eséllyel átjátszanák saját embereik finanszíro­zására.

Forrásunk szerint a helyzetet nehezíti, hogy a koronavírus-járvány idején is folyamatosan a Fidesz ellen kampányoló Péterffy Attila viszonya annyira elmérgesedett a helyi jobboldallal, illetve a kormányzat néhány szereplőjével, hogy a pécsi polgármester már nem is vesz részt a kulturális tárcával történő egyeztetéseken. Egyes sajtóértesülések szerint azonban a magyar állam sem kapkod az önmagában súlyos veszteségeket termelő, Pécs adottságaihoz képest lényeges többletforrásokat igénylő Zsolnay Örökségkezelőért, így állhatott elő az a helyzet, hogy bár Péterffy Attila önmagában képtelen finanszírozni a cég működését, egyelőre átadni sem tudja. Vélhetően így születhetett meg az ötlet, hogy pécsi bulinegyeddé alakítják a Zsolnayt. Ezzel a lépéssel ugyan biztosan elesik az állami támogatásoktól, de számos veszteséges ingatlant jó áron el lehet adni.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Ám ebben az esetben a polgármesternek azzal is számolnia kell, hogy bőven lesznek ellenzői a tervnek. A Pécsi Aktuál cikke alatt szavazni is lehetett, és többségbe került azok véleménye, akik elutasítják a bulinegyed ötletét. Ebben az is szerepet játszhat, hogy a Zsolnay környéke korábban rossz hírű szegre­gátum volt, amelyet szívós munkával az előző városvezetés számolt fel. Az itt lakók attól tartanak, a bulituristákkal a környék gócpontjává válhat a kábítószer-terjesztőknek. Arról nem is beszélve, hogy a mulatozni érkezők rövid idő alatt lestrapálnák a 2010-ben óriási összegekért felújított műemlék jellegű épületeket. Péterffynek emellett azzal is számolnia kell, hogy az ellenzékbe szorult helyi Fidesz is foglalkozik már az üggyel.

– Kezdeményezni fogjuk Rózsa Zoltán meghallgatását, mivel a legutóbbi közgyűlésen nem kaptunk választ a kérdéseinkre. Reméljük, így sikerül tiszta vizet önteni a pohárba – nyilatkozta a Demokratának Csizmadia Péter frakcióvezető.