Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A balliberális VIII. kerületi vezetés alapállása, hogy a hajléktalanoknak is joguk van a közterületen életvitelszerűen élni, az ellátásukat pedig minél szélesebb körben kell megoldani az utcákon, illetve a kerületben.

Szilágyi Demeter, a józsefvárosi önkormányzat kormánypárti képviselője a napilapnak elmondta, a kerület így is Budapest legnagyobb hajléktalanellátója.

A józsefvárosiak nem kérnek több ellátót, sőt ezeknek a számát csökkenteni kell a jövőben, és át kell alakítani, mert amik vannak, azok sem működnek. Az Iványi-féle hajléktalanellátó az elmúlt harminc évben semmilyen eredményt nem tud felmutatni, csak konzerválják a problémát és még több embert vonzanak a kerületbe – emelte ki a politikus, majd hozzátette, a fővárosi önkormányzat programja is csak bajt hozott a kerületiek fejére, ugyanis

a balliberális városvezetés egy bérház üres lakásaiba hajléktalanokat telepített be, aminek eredményeként káosz alakult ki az épületben, és a rablásoktól kezdve egészen a gyilkosságokig számtalan bűncselekmény történt.

Karácsony Gergelynek és a balliberális városvezetésnek köszönhetően egy rendkívül negatív folyamat indult el fővárosszerte Gyurákovics Andrea, Ferencváros önkormányzati képviselője szerint.

Korábban írtuk

A Tarlós István idején a hajléktalanság visszaszorítására hozott intézkedések eltörlésének a kárát mi is látjuk a kerületben. A közterület-felügyeletnél volt egy külön csoport, amely a hajléktalanok megsegítésével foglalkozott, folyamatosan járta a közterületeket és segítette a nehéz helyzetbe került embereket – mondta Gyurákovics Andrea, majd kifejtette, a következő ciklus során vissza kell térni a helyes útra és fel kell hagyni a balliberális városvezetés politikájával, amely magára hagyta és sok esetben rossz helyzetbe hozta a hajléktalanokat.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.