„Nem hiszem, hogy Soros György konkrétan adományozott volna pénzt nekünk, de Kati Marton és barátai nagyon sokan, nagyon sokat tettek azért, és gyűjtöttek a kinti magyarok, sőt nyilván nem csak a magyarok körében ahhoz, hogy sikeres lehessen ez a kampányunk”

Hirdetés

– nyilatkozta Márki-Zay Péter a Magyar Hang augusztusi, Gulyáságyú című műsorában. A baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltjének kijelentése azért érdekes, mert a Karácsony Gergely tanácsadója, Korányi Dávid által vezetett Action for Democracy márciusban még azt állította, hogy az MMM-nek nyújtott támogatás kizárólag magyar állampolgárok adományaiból áll – írja a Magyar Nemzet.

A jogszabályok egyébként kifejezetten tiltják, hogy párt külföldi szervezettől – jogi státusától függetlenül – és nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást fogadjon el.

A Századvég szerint a pártpolitikai, illetve a civil szféra közötti alkotmányos különbségek sorozatos figyelmen kívül hagyása a civil társadalom működési zavaraihoz, valamint a civil szervezetekkel szembeni társadalmi bizalom megingásához vezethet.

A 2022-es országgyűlési választási kampány és az azóta történt fejlemények fényében a hazai jogalkotónak a 2024-ben esedékes önkormányzati választásokig célszerű lenne megfontolnia a vonatkozó szabályozás módosítását, amely a jelenleginél sokkal szigorúbban különítené el a politikai pártokat más társadalmi szervezetektől

– írták.

A civil szervezeteknek nem lehet célja a kormányzati hatalom megszerzése

A Magyar Nemzet emlékeztet, a hatpárti balliberális összefogás egykori kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy a külföldről érkező pénzekből nem a baloldali pártok tevékenységét támogatták, hanem különböző „társadalmi célokat”, illetve ezen célok mögött álló „civil szervezeteket”, így a Mindenki Magyarországa Mozgalom Egyesületet.

A Századvég szerint a civil szervezeteknek nem lehet célja a kormányzati hatalom megszerzése.

Korábban írtuk