Magyar szálak a visztulai csodában
Száz éve, 1920. augusztus 13-án kezdődött az a hatalmas ütközet, amelyet varsói csata vagy visztulai csoda néven ismer a történettudomány. A lengyelek a végkimerülés szélén álltak, de magyar segítséggel nemcsak a fővárosukat és visszakapott függetlenségüket, államiságukat védték meg, hanem útját állták a bolsevik világforradalomnak is. Augusztus 15. a lengyel hadsereg napja.
Kevesen ismerik a több száz évre visszanyúló, kölcsönös lengyel–orosz harag lényegét. Hatalmi vetélkedésről van szó, amely különféle formákban, többek között szabadságküzdelmekben, igazságkeresésekben, forradalmi eszmékben jelent meg a történelem folyamán.
Ez a küzdelem 1918, vagyis a szétszabdalt Lengyelország újraegyesítése után olyan módon öltött alakot, hogy a lengyelek – élükön Józef Piłsudski köztársasági elnökkel – arra törekedtek, minél keletebbre tolják ki az immár független állam határait. Keresték a maguk történelmi igazságát, mert úgy vélték, hogy a versailles-i béke nem tudta pontosan meghatározni a lengyel–orosz határvonalakat.
A konfliktus 1919-től 1921 márciusáig, a rigai béke megkötéséig tartott. Belekeveredtek a küzdelmekbe az ukrán kommunisták, de az ukrán nacionalisták, sőt, orosz fehér csapatok is. A bolsevik vezetés viszont úgy gondolkodott, hogy a háború egyben lehetőség a proletárforradalom exportjára; jellemző, hogy nemcsak a magyarországi kommün vezetői, de az osztrák és a német kommunisták is Lenin katonai segítségét várták.
A háborút a lengyelek kezdték sikeresebben, 1920 tavaszán már Kijevben voltak. Ám fordult a hadiszerencse. A bolsevik csapatok – nem kis mértékben a tehetséges parancsnoknak, Mihail Tuhacsevszkijnek köszönhetően – 1920 augusztusában közvetlenül Varsó előtt álltak. Tuhacsevszkij a vörös Nyugati Frontot vezette, a másik vörös sereget, a Délnyugati Frontot Alekszandr Jegorov irányította.
Utóbbi politikai biztosaként ügyködött Joszif Sztálin. Propagandistái azt mondták a vöröskatonáknak, hogy „harcoljatok keményen, és Varsóban minden a tiétek lesz, aztán Berlin következik…” A bolsevik agitátorok több kísérletet tettek arra, hogy maguk mellé állítsák a lengyel munkásokat, ám azok Istent és a hazájukat választották. Amit igazol, hogy a lengyel mozgósítás rendkívül sikeres volt, sok önkéntes jelentkezett a seregbe, 15-16 éves diákok is. A helyzet rendkívül súlyossá vált, a lengyel haderő tartalékai a kimerülés szélén álltak, számítások szerint 1920. augusztus 14-re kifogytak volna a lőszerből.
Indulna a honvédség
Augusztus 12-én azonban befutott a Varsó melletti városka, Skiernewice vasútállomására két szerelvény. 22 millió, Csepelen gyártott magyar puskalőszert hozott. Másnap elkezdődött a vad és öldöklő harc a lengyel fővárosért, ebből bontakozott ki a később visztulai csodának is nevezett hatalmas ütközet, amely augusztus 15-én ért a csúcspontjára. Megvédték Varsót a lengyelek, a további hadműveletekben pedig visszavonulásra kényszerítették a Vörös Hadsereget. A győzelem a lengyel katonai vezetés, ezen belül is Józef Piłsudski tábornagy zseniális helyzetfelismerésének és katonai manővereinek volt köszönhető. De mindez a magyar lőszerek nélkül aligha sikerülhetett volna.
A Varsó melletti kisvárosban, Ossówban van a csata legszebb, legjelentősebb emlékhelye. Itt is gyönyörű márványtábla utal a magyar segítségre, de táblát kaptak a harcban részt vevő önkéntes amerikai pilóták, és táblát kapott Franciaország is, amely katonai felszereléssel, mindenekelőtt Renault típusú harckocsikkal támogatta a lengyeleket.
A csata krónikájának egyik legjelentősebb hazai kutatója Varga E. László. A történész elmondja, hogy Magyarország már korábban is segítette az újjászületett lengyel állam hadseregének talpra állítását; szinte a nulláról kellett kezdeni. A magyarok nemcsak lőszert szállítottak a lengyeleknek, de átadták a Károlyiék által lefegyverzett német Mackensen-hadsereg felszerelésének jelentős részét is. Többek között 25 ezer Mannlicher puskát, sok-sok töltényt, de például híradó eszközöket, telefonközpontokat is. Küldtek a lengyeleknek a fegyvergyártás beindításához szükséges gépeket is.
Varsó és Budapest 1920 tavaszán pedig tető alá akart hozni egy titkos megállapodást a bolsevikok elleni közös katonai fellépésről. Bár a szerződés nem valósult meg, szelleme tovább élt, és az év nyarán a lengyelek egy 20-30 ezer fős lovassági kontingens kiküldését kérték a magyaroktól. Ennyi lovasa nem volt a honvédségnek, de 1920. augusztus 1-én a kormány menetkészültségbe helyezte nyolcvanezres haderejét. Csakhogy Csehszlovákia bejelentette, hogy nem engedi át területén a magyar csapatokat. A magyar vezetés abban reménykedett, hogy egy ilyen szerepvállalás a trianoni békediktátum újragondolására készteti az antanthatalmakat. A cseh külügyminiszter, Edvard Beneš viszont pont ettől tartott. Nem mellékesen: a csehszlovák elnök nevével fémjelzett diktátumot sohasem ratifikálta Lengyelország. Több magyar is harcolt a vörösök ellen lengyel zászló alatt. Elsősorban Korompay Emánuel és gróf Somssich Antal nevét őrizte meg az emlékezet. Korompayt 1940-ben Katinyban tarkón lőtték a szovjetek.
Mária a csatatér fölött
Konrad Sutarski lengyel író, költő, műfordító szerint – aki nem hivatásos történésznek tekinti magát – a visztulai csodát a világtörténelem tizennyolc legfontosabb csatája közé sorolták. Ugyanakkor úgy érzi, ennek árnyékában a történészek megfeledkeznek a későbbi, szeptemberi niemeni csatáról, amely pedig legalább ennyire fontos volt. Innen már egyenes út vezetett az 1921-es rigai békéhez, amely jelentős területi és politikai eredményekkel járt Lengyelország javára. A lengyel államiság megvédése mellett egyúttal megmenekült a bolsevikoktól Nyugat-Európa, sőt, az egész kontinens – és persze azoktól a diktatúráktól is, amelyek a proletárforradalmak nyomán rendezkedtek volna be, természetesen Moszkva felügyelete alatt. Az akkori magyar kormányok is attól tartottak, hogy a bolsevikok győzelme esetén visszatérhet Kun Béla Tanácsköztársasága. Tudni kell, minden ország, ahol jelentős, illetve befolyásos szerepet vittek akkor a baloldali erők, megtagadta a segítséget a lengyelektől. Berlin és Bécs járt ebben az élen.
Konrad Sutarski is beszél arról, amit a visztulai csodának emléket állító ossówi múzeumban is elmondanak a látogatóknak. A legenda szerint a lengyel vonalak fölött megjelent Mária alakja. Fura, de a bolsevik foglyok is arról beszéltek, hogy egyszer csak egy magasan lebegő nőalakot láttak csata közben. Augusztus 15-öt mutatott ekkor a naptár. Ez volt az összecsapás döntő napja, ami pont a hivatalos egyházi ünnepre, Mária mennybevételére esett.
Jerzy Hoffman 1920 Bitwa warszawska (A varsói csata, 1920) című lengyel történelmi filmje szerint Lenin őrjöngött a bolsevik vereség hallatán. Sztálint pedig egy életre megkeserítette a kudarc. Amikor 1939 szeptemberében a Szovjetunió hátba támadta a németekkel verekedő lengyeleket, olyan utasítást adott, hogy az elfoglalt területeken az NKVD tartóztasson le minden olyan tisztet, aki részt vett a varsói csatában. És vigye őket Katinyba…
Ekkorra már a két szovjet hadvezér, Tuhacsevszkij és Jegorov is halott volt, szintén Sztálin végeztette ki őket…
Lőnyomok a márványon
Apró adalék, hogy amikor a szovjet csapatok a második világháborúban elérték Ossówot, meggyalázták és feldúlták az emlékhelyet, célba lövöldöztek a márványból készült emlékművekre, emléktáblákra. A háborút követően a szocialista lengyel belügyi szervek kerítéssel vették körül az emlékhelyet, hogy ne zarándokoljanak ide a varsóiak. A kommunista lengyel történetírás tabuként kezelte a visztulai csodát, akárcsak a katinyi mészárlást.
A magyarok szerepéről Varga E. László ezt a mérleget készítette egy esszéjében: „Magyarország 1918 és 1921 között a saját készleteiből és frissen legyártva – a félkész gyártmányokkal együtt – közel 100 millió gyalogsági és 200 ezer tüzérségi lőszert, 40 millió csappantyút, 10 ezer hazai gyártású Mannlicher karabélyt (a Mackensen-fegyverek mellett – a szerk.), ezenkívül 440 mozgó konyhát, 80 tábori sütödét, 600 ezer tölténytárat, valamint több millió fegyveralkatrészt, sőt, lámpaizzókat is szállított a lengyel hadsereg részére.” Konrad Sutarski úgy véli, szerencséjük is volt a lengyeleknek. Ugyanis mindhárom korábbi megszállójuk, Ausztria, Németország és Oroszország is az első világháború vesztese lett. Ha csak egyikük a győztesek oldalára keveredik, akkor nincs vége a szétszaggatottságnak. Úgy élnének ma a lengyelek, ahogy a kurd nép él a Közel-Keleten.
A mértékadó hadtörténeti szakirodalom szerint az 1920-as „visztulai csoda” a világ sorsát döntően meghatározó tíz összecsapás közé tartozik – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Díszudvarán.
Németh Szilárd a Magyarország és a „visztulai csoda” – magyar segítség a lengyel-bolsevik háborúban című kiállítás megnyitóján azt mondta: száz esztendeje két világ ütközött meg egymással.
„A keresztény-nemzeti-polgári civilizáció, a sok évszázados európai örökségével felvértezve állt szemben az internacionalista baloldal diktatórikus, birodalmi törekvéseivel” – fogalmazott, megjegyezve: „pontosan úgy, mint napjainkban”.
A magyar és a lengyel nép most is mindent megtesz „határaink, keresztény értékeink, nemzeti szuverenitásunk megvédéséért” – jelentette ki az államtitkár.
„Nekünk, magyaroknak és lengyel barátainknak is közös célunk, hogy kereszténységünket megbecsülve, egymást tisztelve, egymással szorosan együttműködve, szabad nemzetekként éljünk itt, Európában” – mondta Németh Szilárd.
Az államtitkár szerint „a mai Európában igazi kincs egy ilyen nemzetek közötti testvéri együttműködés, amilyen a lengyel és a magyar nép között alakult ki az elmúlt évszázadokban”.
Németh Szilárd kiemelte: „az első világháborúban a vesztesek oldalára került, belpolitikai válságba sodort, majd bolsevik terrort elszenvedni kényszerült, idegen megszállás alá kerülő, területileg-emberileg megcsonkított, gazdaságilag kifosztott és katonailag tönkretett Magyarországnak becsületbeli üggyé vált lengyel barátaink szabadságharcának megsegítése”.
Kifejtette: a magyar nemzet a kezdetektől fogva kiállt a lengyelek mellett.
A magyar kormány 1918-tól mintegy 30 ezer puska, 350 géppuska, 7 millió 200 ezer lőszer, 19 löveg, 23 ezer tüzérségi lőszer és műszaki felszerelés szállításával segítette a lengyeleket. Az utolsó szerelvény 1919. március 22-én indult Lengyelországba.
1919-1920 fordulóján a magyar kormány engedélyezte a legnagyobb múlttal és gyártókapacitással rendelkező hazai hadiüzemnek, a Weiss Manfréd Acél- és Fémműveknek egy több tízmilliós lőszermegrendelés legyártását és Lengyelországba szállítását. A magyar szállítmány 1920. augusztus 12-én érkezett meg.
Augusztus 15-én a lengyel haderő világraszóló győzelmet aratott – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: „a keresztény Lengyelország testvéri magyar segítséggel újra megteremtette államiságát, megvédte nemzeti önállóságát és negyedszázadra megakadályozta Európa bolsevik megszállását”.
Kovács Vilmos, a múzeum parancsnoka bizakodásának adott hangot, hogy a kiállítás révén sokan megismerik a történteket, amelyre a magyaroknak „különösen büszkének kell lenniük”.
A tárlatot – amelynek megvalósításában a Lengyel Hadtörténeti Múzeum és a budapesti Lengyel Intézet is sokat segített – a tervek szerint Lengyelországban is bemutatják – közölte az ezredes.
Jerzy Snopek lengyel nagykövet úgy fogalmazott: „a magyar nemzet az egyetlen olyan nemzet, amelyre minden pillanatban számíthatunk”.
Ez a csata azért is fontos, mert megállította a „bolsevizmus, a kommunizmus offenzíváját” – emelte ki a nagykövet, aki arról is beszámolt, hogy Lengyelországban hamarosan emlékparkot avatnak a „visztulai csoda” emlékére.
Az ütközetsorozat emlékére augusztus 15-ét 1992-ben lengyel állami ünnepnek nyilvánították, a lengyel hadsereg napjaként ünneplik. (MTI)