Magyarok dolgainak könyvei

– A latin nyelvű Rerum Ungaricarum libri, azaz a Magyarok dolgainak könyvei a Mátyás udvarában tevékenykedő Bonfini híres történeti munkája folytatásaként is értelmezhető. A mű töredékes másolatai régóta ismertek, 1863 és 1876 között egy hiányos, bár így is háromkötetes kiadása meg is jelent. A most felfedezett kézirat azonban nem csupán közel teljesnek tekinthető, de tele van a szerző saját kezű jegyzeteivel, javításaival, ami különösen érdekessé teszi a kutatás számára. Hogyan lehet manapság ilyen jelentőségű ismeretlen kéziratot találni?

Petneházi Gábor: – Sokat kell az interneten bányászni.

– Olyan sok minden kerül föl a világhálóra, hogy maga is lelőhellyé vált?

P. G.: – Tulajdonképpen igen. Még magunk sem látjuk át igazán ezt a fejlődést. Országonként nagyon eltérő, hogy mit és hogyan tesznek föl. Magyarországon is van nagyon jó online levéltári portál, ami remekül kereshető, de itt is változó, mi hogyan, milyen részletességgel van leírva, mit tartalmaz egy adott kéziratköteg. Az olaszországi összesített kézirat-katalógus, a Manus online, ahol ezt sikerült megtalálni, nagyon részletes leírásokat közöl. Így amikor rábukkantam a Brutus-kéziratra, már tudtam, hogy sokkal bővebb, mint amit eddig ismertünk.

Kasza Péter: – Olyan ez, mint a műkincseknél, föl kell tudni ismerni, hogy az ember mit talált. Gábor esetében is azért működött a dolog, mert ismerte Brutus művét, tudta, hogy annál, amit eddig láttunk belőle, a trentói egyházmegyei könyvtár katalógusában szereplő tétel biztos hogy több. Egy ilyen találat mögött szerencse és komoly szakértelem együtt van jelen.

– Mik lehetnek még a levéltárakban? Mennyi történeti értékű kézirat lappanghat szerte a világban?

K. P.: – Ha megnézzük ezt a kort, a magyar XVI. századot, akkor a szakirodalomból tudhatóan jelentős mennyiségű elveszett vagy nagyon hiányos szöveg nem ismert. Amiről azt gondoljuk, hogy megírta a szerzője, az vagy megvan, vagy tudjuk róla, hogy eredetileg is töredékes volt. Hogy egy nagy nevet mondjak, Verancsics Antaltól, a leveleit nem számítva, körülbelül négyszáz nyomtatott oldalnyi szöveg maradt fönn. Biztos, hogy valamennyi eltűnt, de nincs nyoma annak, hogy fontos műve hiányozna. Brutus esetében lehetett tudni, hogy a szöveg elkészült, de azt is, hogy erősen hiányos, ami eddig ismert volt belőle. Nyilván bármi előjöhet továbbra is, mégis megkockáztatom, hogy ekkora találat mostanában nem nagyon várható. Persze cáfoljon meg az élet, örülnék neki.

P. G.: – Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a XVI. század a könyvnyomtatás kora. Pedig ez inkább a kéziratosságé, hatalmas anyag áll rendelkezésre, és ebben azért érdemes kutatni. Milánóban, az Ambrosianában például akad egy kódex, amiben az Erdély sorsának alakulásában kritikus szerepet játszó Castaldo generális publikálatlan levelei találhatók.

– Mit tudunk Brutus szerepéről az erdélyi udvarban? Az közismert, hogy például Mátyás udvarában élt egy többé-kevésbé hivatásos értelmiségi kör, például történetírók is, ugyanígy kell elképzelnünk az életet itt is?

K. P.: – Ami a történetírást illeti, ez ebben az időszakban és előtte is alapvetően udvari műfaj volt. Úgy tűnhet, hogy Mohács után Magyarországon ez a munka megszűnt. Pedig nem így történt. Viszont két uralkodói udvar jött létre, egy Bécsben és egy Erdélyben, és a történetírók legtöbbje kötődött valamelyikhez. Két szálon futott tehát tovább a történetírásunk.

P. G.: – Szapolyai János, majd Izabella udvarában Brodarics István fogott bele ebbe a munkába, aztán ahogy gyarapodott az anyag, Verancsics Antal kezdte feldolgozni. Ő később átállt a bécsi udvarhoz, Forgách Ferenc viszont Ferdinánd udvarából ment Erdélybe, és lett először János Zsigmond, majd Báthory István főhivatalnoka. Az 1517-ben született és 1592-ben meghalt Brutus a korban gyakori vándor humanista értelmiségi típus megtestesítője, Verancsics és Forgách viszont egy másik kategóriába sorolható. Ők a külföldön iskolázott, majd hazatért, sokszor arisztokrata értelmiség körébe tartoztak, akik egyben sokszor véleményvezetők, ahogy ma mondanánk, megmondóemberek is voltak, és koncepcióalkotók. Brutus Forgách történelmi koncepciója szerint írta meg a művét.

– Mi derült ki eddig a most felfedezett kéziratból, és mit várhatunk még?

K. P.: – Az előkerült anyag negyven százalékkal több az eddig ismertnél, de nem az lesz a legérdekesebb, hogy adataiban hoz-e újat. Előjöhetnek persze új tények, de a legérdekesebb az, hogy a kezünkben van egy hosszú és szemléletében egységes narratíva, ami valahogyan bemutatja a XVI. század magyar történelmét. A szemlélet lesz igazán érdekes, mert ezt ilyen teljességében ez idáig nem láthattuk. Minél inkább megyünk Brutus saját korszaka felé, annál forróbbakká válnak a témák. Eddig éppen ez a rész hiányzott, és egy kicsi még most is. Brutus összegző történetíró volt, a korabeli forrásokat olvasta, fölhasználta, műve jól adatoltan inspirálta is a környezetét, versengésre késztette, és folytatásra.

P. G.: – A most előkerült kézirat nagyon szép, egységes másolat, amibe Brutus rengeteg helyen beleírt. Ez a sok módosítás, javítás egy filológus számára valóságos aranybánya. Ráadásul van egy másik kéz írása is benne, Szamosközy Istváné, a kor egyik legjelesebb erdélyi történetírójáé. A jelek szerint ő volt az első szerkesztője ennek a műnek. A nyolcvanas években Zágrábban felbukkant Szamosközynek egy kézirata, amiben Brutusnak ezt a munkáját ismerteti és értékeli. Tudtuk tehát, hogy volt a kezében egy kézirat, és most már azt is tudjuk, hogy éppen ez. Ilyenkor egyszerűen beleborzong az ember a fölismerésbe.

– Mi lesz a mű sorsa? Várható valamilyen közzététel?

K. P.: – A következő öt-tíz évben lesz egy tudományos, kritikai kiadás a kommentárokkal latinul; a tudományos közvélemény számára úgy lesz hiteles. Mindenképpen szeretnénk magyar fordításban is közreadni, hiszen ez a mi történelmünk, egy magyar királyi történetíró munkája.

P. G.: – A tudományos feldolgozást nagyban segíti, ha megjelenik online is latinul. Több szövegváltozat van, ezeket így lehetne jól összehasonlítani. A nyomtatott kritikai kiadás nyilván megállapít majd egy alapszöveget, de az interneten az egyes verzióknak is hozzáférhetőknek kell lenniük.

– Fizikai valójukban is látható lesz valamikor Magyarországon ezt a kézirat?

P. G.: – Ezt szeretnénk, igen. Tudományos szempontból is jó lenne együtt látni, együtt vizsgálni a bécsi, a trentói és a pesti Brutus-kéziratokat. Ennek az örvén talán lehetne egy kiállítást is rendezni. Az a terv, hogy az emlegetett XVI. századi kéziratos magyar történetírást ne csak bemutassuk, hanem újra, eredetiben elemezhetővé is tegyük.