Hirdetés

Az első oltást megkapók száma mintegy 526 ezer volt, a második oltást is számítva több mint 778 ezer védőoltást adtak be – ismertette.

György István azt mondta: Magyarország továbbra is az egyik legfeszesebb oltási tempót diktálja egész Európában.

Emlékeztetett, kedden két fontos mérföldkőhöz érkeztek: átlépték a 2,5 millió beoltotti számot, ez azt jelenti, hogy 25 százalékos az átoltottsági szint. A szerda reggeli adatok szerint 2 536 751 ember kapta meg az első védőoltását, vagyis minden negyedik magyar ember már megkapta a koronavírus elleni vakcinát. Ezzel messze megelőzzük az uniós átlagot, ami 13 százalékos – mondta. Az államtitkár a másik mérföldkőnek azt nevezte, hogy 1 millió 5936 magyar ember a már a második oltását is megkapta, ez a magyar lakosság 10 százalékát jelenti.

Korábban írtuk