Fotó: facebook.com/Hollik István
Hirdetés

Hollik István közölte, az Európai Bizottság azt javasolta, hogy az unió kezdje meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.

A kérdésben a Fidesz-KDNP álláspontja világos: a háborúban álló Ukrajnával még a csatlakozási tárgyalások megkezdése sem elfogadható, ez biztonsági kockázat egész Európára nézve.

„Ráadásul Ukrajna csatlakozása akkora pénzügyi terhet tenne az unió vállára, amit az egyébként is gyengélkedő európai gazdaság egyszerűen nem bírná” – fogalmazott.

A kormánypártok álláspontja tehát az, hogy Magyarország továbbra is vegye ki a részét a humanitárius segítségnyújtásból, a csatlakozási tárgyalások megkezdését ellenzik – ismertette.

Korábban írtuk

Azt mondta, hogy a „dollárbaloldal” azonban más állásponton van. Gyurcsány Ferenc nemrég nemcsak azt mondta, hogy el kell kezdeni a tárgyalásokat Ukrajnával, hanem ennél is tovább ment: szerinte fel kell venni Ukrajnát az EU-ba. Hollik István szerint tehát pontosan azt képviseli itthon, amit Brüsszel elvár. Ez viszont egy komoly politikai vitát eredményez, amit a magyar emberek el tudnak dönteni a nemzeti konzultáció segítségével – jelezte.

Brüsszel nem adott esélyt az európai állampolgároknak, hogy kifejthessék véleményüket, a magyaroknak azonban lehetőségük van erre – hívta fel a figyelmet.

Arra bátorított mindenkit, hogy vegyen részt a konzultációban, és foglaljon állást az ukrán uniós csatlakozásról.

„Ne hagyjuk, hogy Brüsszel döntsön helyettünk a minket is érintő sorskérdésekben!” – fogalmazott a kommunikációs igazgató.