A NATO a hivatalos honlapján azt írta: Rob Bauer kedden és szerdán tartózkodott Magyarországon. Ezalatt ellátogatott a keleti ukrán-magyar határhoz, és megtekintette a Keleti Pajzs gyakorlatot is.

Hirdetés

Szerdán Ruszin-Szendi Romulusszal, a Magyar Honvédség parancsnokával és Szabó Istvánnal, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkárával is megvitatta a jelenlegi biztonsági helyzetet, a NATO válaszlépéseit és a jelenlegi humanitárius válság kérdéseit. Ezt követően az elnök tájékoztatót kapott a Magyarországon folyó fokozott éberségi tevékenységekről.

„A Magyar Honvédség felkészült Magyarország határainak és szuverenitásának védelmére. Jól látható, hogy Magyarország felkészültsége és ébersége erősebb, mint valaha” – fogalmazott a NATO Katonai Bizottságának elnöke. Elismerően szólt arról is, ahogy a magyar katonák segítenek a civil hatóságoknak megbirkózni a növekvő menekültáradattal. Úgy értékelte: a magyar katonák együttérzéssel, elhivatottan és professzionálisan kezelik a helyzetet.

A Keleti Pajzs gyakorlaton a katonákhoz szólva Rob Bauer elismerését fejezte ki a Magyar Honvédség bátorságáért. Azt mondta: büszke rá, hogy a magyar katonák is tagjai annak a 3,2 millió egyenruhás „testvérből” álló közösségnek, amely ezt a szövetséget védi – olvasható a NATO honlapján.

Korábban írtuk