Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Ismertette, hogy a teljes magyar GDP több mint 20 százaléka közvetlenül a digitális iparból származik, és a szektor 400 ezer embert foglalkoztat, az összes munkavállaló csaknem 10 százalékát. Szavai szerint a sikerességet az is jelzi, hogy már második alkalommal tartják Budapesten a konferenciát.

A magyar ipar 80 százalékban csúcstechnológiára épül, ez az arány például Lengyelországban alig 20 százalék, ami bizonyítja, hogy megfelelő döntésekkel a kisebb országok is sikeresek lehetnek – hangsúlyozta a miniszter.

A mesterséges intelligencia (AI) szerepe egyre erősebb lesz, erre Magyarország is készül: év végére készül el az ország AI-stratégiája – mondta, és megjegyezte, létrehozták az 5G platformot is, a tender október végén zárul. Elismerte, hogy minden új technológiában van kockázat, de hangsúlyozta, hogy a jogszabályalakítás feladata ezt elkerülni, a megfelelő feltételek kialakításával.