Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy hétfőn telefonon egyeztetett görög kollégájával, Nikosz Dendiasszal „egy szomorú esemény és egy komoly kihívás miatt”. Közölte: szolidaritását fejezte ki amiatt, hogy Görögországot földrengés rázta meg a múlt hétvégén és jelezte, hogy Magyarország segítségnyújtással áll a görög fél rendelkezésére, szükség esetén.

Hirdetés

A magyar diplomácia vezetője szerint az illegális migráció továbbra is közös kihívás, hiszen mindkét ország külső uniós határt véd, majd felajánlotta Magyarország segítségét Görögországnak a határőrizeti és védelmi feladatok ellátásához. „A Nyugat-Balkánon ugyanis egyre tarthatatlanabb a helyzet, a barbár módon viselkedő migránsbandák egyes településeken gyakorlatilag kezdik ellehetetleníteni a mindennapi normális életet” – írta Szijjártó Péter, leszögezve, hogy „ez pedig nem mehet így tovább!”.

A görög külügyminiszter-kollégával rendszeresen találkozunk személyesen, de ma egy szomorú esemény és egy…

Posted by Szijjártó Péter on Monday, November 2, 2020
Korábban írtuk