Így zajlottak a 2024-es választások Magyarországon
Véget értek az európai parlamenti és önkormányzati választások Magyarországon; végül a választók több mint 57 százaléka élt választójogával a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. A demokrata.hu az urnák lezárásától kezdve percről percre követte a választás éjszakájának eseményeit.03:14 – Az érvénytelen szavazatok kirívóan magas száma miatt nem lehet még végeredményt hirdetni a főpolgármester-választáson, biztosan újraszámlálják a voksokat – jelentette ki az LMP-Zöldek és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltje a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament (EP) tagjainak választása után, hétfőre virradóra a fővárosban.
02:51 – Az eredmény csalódást keltő, azt gondoltuk, hogy az a politika, amit képviselünk több szavazót tud meghódítani, több szavazót tud meggyőzni – értékelte a választási eredményeket a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője a pártszövetség budapesti eredményváró rendezvényén, hétfő hajnalban. Dobrev Klára azt mondta, hogy az Európai Parlamentben a magyarok képviseletét négy párt látja majd el, köztük három jobboldali, amelyek „egy nagyon másfajta Európát képzelnek el, mint mi”. Hozzátette: továbbra is abban hisznek, hogy egy erős Európa képes a magyaroknak a hétköznapokban jólétet biztosítani.
02:49 – A Tisza Párt be fogja bizonyítani a magyar embereknek, hogy a politika lehet szép, igazságos és őszinte – értékelte az önkormányzati és az európai parlamenti (EP-) választások eredményét Magyar Péter a Tisza Párt eredményváró rendezvényén hétfő hajnalban Budapesten. „Ma egy korszak lezárult, a jövő elkezdődött”. A legnagyobb eredmény az, hogy ez a vég kezdete „a Fiatal Demokraták Szövetségének, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének” – fogalmazott a Tisza Párt EP-listavezetője.
02:43 – Tizenegy mandátumra számíthat a Fidesz-KDNP az Európai Parlamentben – 91,29 százalékos feldolgozottságnál közölt adatokat az NVI.
02:20 – Szlovéniában a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) listája kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi európai parlamenti választásokon. Az országos választási bizottság által – 93,39 százalékos feldolgozottság alapján – közzétett adatok szerint a Janez Jansa volt miniszterelnök vezette migrációellenes párt 31,09 százalékos eredményével 4 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe.
02:19 – Négy politikai erő maradt állva a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti (EP) választások után, a Fidesz-KDNP, a Tisza Párt, a DK-Párbeszéd-MSZP pártszövetség és az önállóan induló Mi Hazánk Mozgalom; ezek a politikai erők fogják meghatározni Magyarország sorsát, a többi párt elvérzett – mondta a Mi Hazánk Mozgalom elnöke hétfőn hajnalban a választások eredményét értékelve budapesti sajtótájékoztatóján. Toroczkai László közölte, bár még nem tudják a pontos végeredményeket, de az már biztosnak látszik, hogy a legfontosabb céljaikat maradéktalanul elérték: bejutottak az Európai Parlamentbe. Egy mandátumot biztosan szereztek – jegyezte meg.
02:18 – Az elmúlt időszakban a Második Reformkor Párt (2RK) közössége bebizonyította, hogy a párt az új ellenzék józan hangja – jelentette ki Vona Gábor pártelnök vasárnap éjszaka Budapesten újságíróknak azt értékelve, hogy nem egészen 0,7 százalékos eredményt értek el az európai parlamenti (EP-) választáson. Kiemelte: egyfelől csalódást okozott számukra az eredmény, mivel szerettek volna mandátumot szerezni az Európai Parlamentben, ugyanakkor kiemelkedő jelentőségű az, hogy a szerény médiajelenlét és a szűkös anyagi lehetőségek ellenére a párt „tiszta, kulturált és programalapú” kampányon van túl.
02:17 – Tovább fogunk építkezni – jelentette ki a Momentum elnöke, európai parlamenti (EP-) listavezetője hétfőre virradóra az EP- és önkormányzati választásokat értékelve Budapesten. Donáth Anna pártja eredményváró rendezvényén közölte, a Momentum által elvégzett munkának az ország minden pontján eredménye van: egyet leszámítva minden vármegyei közgyűlésben ott van a párt, Pest vármegyében 20 százalék feletti eredményt ért el.
02:14 – A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint, 95,60 százalékos feldolgozottságnál Karácsony Gergely, az MSZP – DK – Párbeszéd- ZÖLDEK főpolgármesterjelöltje vezet Budapesten, 357 557 szavazattal (47,51%).
01:59 – Belgiumban a jobboldali Új Flamand Szövetség (N-VA) nyerte meg a szövetségi parlamenti választásokat a vasárnap éjjel közzétett, közel végleges eredmények szerint. Alexander De Croo kormányfő hétfő hajnalban bejelentette, hogy liberális pártjának gyenge szereplése miatt benyújtja lemondását.
01:49 – A Megoldás Mozgalom (MEMO) történelmi győzelmet szerzett három településen a vasárnapi önkormányzati választásokon, az európai parlamenti választáson viszont a szakmaiság helyett az érzelmek döntöttek, amit csalódásként értékelnek – mondta Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom EP-listavezetője hétfőn a még nem végleges eredmények ismeretében az MTI-nek nyilatkozva. Közölte: történelmi sikerként könyvelik el, hogy Heves vármegyei Mátraballán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Szamossályin és a Baranya vármegyei Drávapiskin a jelöltjük lesz a polgármester. Utóbbi településen a négy fős önkormányzat minden tagját a MEMO adja.
01:36 – 92,17 százalékos feldolgozottságnál Vitézy Dávid a voksok 47,49 százalékát szerezte meg.
00:49 – Az Itália testvérei (FdI) párt szerezte Olaszországban a legtöbb voksot vasárnap az európai parlamenti (EP-) választáson, az olasz televíziókban bemutatott felmérések eredményei szerint a Giorgia Meloni kormányfő vezette jobboldali pártra a választók 26-30 százaléka szavazott.
00:48 – „Vasárnap önkormányzati és európai parlamenti választásokat is tartottak Magyarországon, mind a kettőt megnyertük” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP eredményváróján.
00:41 – Egerben, Debrecenben, Miskolcon és Nyíregyházán is a kormánypártok adják a polgármestert. A további részletekről IDE KATTINTVA olvashatnak.
00:31 – A budapesti kerületekben a vasárnapi polgármester-választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 93,73 százalékának összesítése alapján az alábbi polgármestereket választották meg (az eredmény nem végleges).
00:27 – Több mint 93 százalékos feldolgozottságnál közölt adatokat az NVI. A részletekről IDE KATTINTVA olvashatnak.
00:04 – Az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) nyerte meg az európai parlamenti (EP-) választást Csehországban.
23:57 – Horvátországban a legnagyobb kormánypárt, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi európai parlamenti választásokon.
23:50 – Az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS) nyerte a legtöbb mandátumot, de a legnagyobb kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SSD) csaknem megduplázta európai parlamenti (EP-) képviselőinek számát, viszont a felvidéki magyarság politikai képviseletének ezúttal sem sikerült bejutnia az EP-be.
23:47 – Tizenegy mandátumot szerezhet a Fidesz-KDNP az Európai Parlamentben – Közel 50 százalékos feldolgozottságnál vezet a Fidesz, a Momentum és a Jobbik nem szerez mandátumot.
23:25 – Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) kapta a legtöbb szavazatot az európai parlamenti választásokon vasárnap a késő este közzétett hivatalos nem végleges eredmények szerint.
23:08 – Abban bízunk, hogy az RMDSZ öt százalék fölötti eredményt ér el az európai parlamenti választásokon – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap este Kolozsváron a szövetség eredményváró gyűlésén.
23:00 – Véget ért az európai parlamenti képviselőválasztás 2024-ben, amely június 6-án indult Hollandiában. Mind a 27 uniós tagállamban bezártak a szavazóurnák.
22:55 – „Szerencs, Kalocsa, Gyöngyös és Zalaegerszeg behúzva” – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán. A tárcavezető egy másik bejegyzésében úgy fogalmazott, „Komárom, Szekszárd, Kaposvár és Nyíregyháza is narancssárga.”
22:31 – Több mint 70 százalékos a feldolgozottság a megyei jogú városokban, a részletekről ITT olvashatnak.
22:10 – Országszerte rendben véget ért a közös eljárásban tartott voksolás, valamennyi szavazókör bezárt – mondta Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a Nemzeti Választási Központban. Hozzátette: vasárnap több mint 7 millió 800 ezer választópolgár volt jogosult szavazni, végül a választók több mint 57 százaléka élt választójogával.
21:52 – Vitézy Dávid vezet Budapesten 55,98 százalékos feldolgozottságnál; a főpolgármester-választás részeredményeit közölte az NVI. A részletekről IDE KATTINTVA olvashatnak.
21:34 – Előrehozott parlamenti választásokat írnak ki Franciaországban, miután vasárnap este kiderült: az európai parlamenti választáson a jobboldali Nemzeti Tömörülés nagy arányú győzelmet aratott, és az Emmanuel Macron elnök vezette tábor messze lemaradva a második helyen végzett. Az államfő bejelentette, hogy feloszlatja a nemzetgyűlést, és az új parlamenti választásokat néhány héten belül megtartják.
21:26 – Az új összetételű Európai Parlament képviselői helyeire vonatkozó első mandátumbecslés szerint az Európai Néppárt (EPP) 181, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) 135, az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) nevű frakció 82, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) 71, Identitás és Demokrácia (ID) pártcsoport 62 képviselői helyet szerezhet – közölte az Európai Parlament vasárnap este, azt követően, hogy az európai uniós tagállamok egy részében befejeződött az EP-választás.
21:15 – Magyar Péter olyan eredményt vár az európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választásoktól, ami arra elég, hogy kiderüljön a magyar emberek számára: a Tisza Párt lesz a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) egyetlen valódi kihívója, az a párt, amely 2026-ban le fogja váltani a kormányt. „Bármilyen eredményt is érünk el, az valószínűleg világraszóló lesz” – fogalmazott a Tisza Párt eredményváróján megtartott vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten a párt EP-listavezetője.
21:01 – A megyei jogú városokkal kapcsolatban közölt részadatokat az NVI. A részletekről IDE KATTINTVA olvashatnak.
20:50 – Amikor az emberek azt gondolják, hogy a politika nem valami úri mulatság, hanem a hétköznapi életről való döntések sorozata, és a szavazatukkal eldöntik, hogy kinek adnak felhatalmazást, az nagyon ünnepélyes pillanata a demokráciának – mondta vasárnap este újságírók előtt a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője. Kálmán Olga a DK-MSZP-Párbeszéd budapesti eredményváró rendezvényén úgy fogalmazott: a várható eredményekről és a közvélemény-kutatásokról már nincs értelme beszélni, mert lezárták az urnákat, és pár órával később kiderülnek a tények.
20:42 – A Jobbik-Konzervatívok európai parlamenti (EP-) listavezetője szerint meglepetés lenne, ha bejutnának az EP-be. Róna Péter erről az ellenzéki párt vasárnapi budapesti eredményváró rendezvényén, az este hét órai urnazárást követően tartott sajtótájékoztatón beszélt az MTI kérdésére. Csodák talán vannak – tette hozzá, köszönetet mondva aktivistáik kampányban nyújtott elképesztő mennyiségű munkájáért.
20:31 – Optimistán várja a választási eredményeket és biztos pártja jó szereplésében a Momentum elnöke, európai parlamenti (EP-) listavezetője. Donáth Anna vasárnap, az urnazárás után Budapesten újságíróknak azt mondta, büszke a Momentumra, mert annak tagjai az elmúlt hetekben kemény munkát végeztek. Az ellenzéki politikus pártja eredményváró rendezvényén közölte, nem lehet elvenni azt a munkát, amit a Momentum elvégzett, ez önmagában érték, azáltal is jobb hely lett az ország.
20:20 – Szavazataikban a választók demokratikus akarata fejeződik ki – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök az európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választások estéjén vasárnap a Nemzeti Választási Iroda székházában Budapesten. Hozzátette: ez az alapja alkotmányos rendünknek és az európai jogrendnek egyaránt.
20:01 – Veszélybe került az erdélyi magyar EP-képviselet, miután az esti órákban megugrott a többségi részvétel a vasárnapi romániai EP-választásokon – jelentette ki Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője vasárnap Kolozsváron.
19:45 – A magas részvételi adatok azt mutatják, hogy a magyar emberek megértették a választás tétjét – mondta Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a kormánypártok eredményváró rendezvényén, a Bálna Honvédelmi Központban vasárnap este tartott sajtótájékoztatóján.
19:40 – A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap este 7 órakor megkezdte az irodához érkezett levélszavazatok felbontását és a szavazólapok számlálását az európai parlamenti (EP-) választáson. A voksokat géppel és kézzel is megszámolják.
19:31 – Az EP-választás eredményét legkésőbb június végén állapítja meg az NVB. A szavazókörök zárása után a szavazatszámláló bizottságok (szszb) elkezdik összesíteni a leadott voksokat, de a külképviseleteken és a levélben leadott szavazatok „bevárása” miatt az európai parlamenti (EP-) választás eredményét csak később lehet megállapítani, addig csak előzetes eredményről lehet beszélni Magyarországon.
19:16 – A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 56,09 százaléka (4 416 794 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
19:01 – Július közepéig is elhúzódhat az önkormányzati választások végleges eredményének megállapítása, ha minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak a jelöltek és jelölőszervezetek. A választási jogszabályok értelmében vasárnap este az egyes szavazókörökben addig kell a szavazatokat számlálni, amíg kétszer egymás után ugyanazt az eredményt nem kapják. Ezeket az adatokat lehet felvezetni a hivatalos jegyzőkönyvekbe, amelyeket a szavazatszámláló bizottságok valamennyi tagjának alá kell írnia.
19:00 – Hivatalosan véget ért a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választás Magyarországon. Először az önkormányzati választásra leadott szavazatokat számlálják össze, részeredmények 20 óra után várhatók.