Már a hatóság is vizsgálatot indított Hadházy Ákos és a momentumos politikusok április elején a karmelita kolostornál történt balhéja miatt – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Hirdetés

A lap emlékeztet, a momentumos politikusok először március 14-én álltak neki az építési területet védő kordonok lebontásának. Az akcióban részt vevő Hadházy Ákos Facebook-oldalán megosztott bejegyzésből akkor az is kiderült, hogy az ellenzéki politikusok egy plakátot ragasztottak fel a Karmelita kolostor épületére, amelyen hét pontban foglalták össze a Magyarország megújítására vonatkozó elképzeléseiket.

Április 5-én aztán ismét a Karmelita kolostor bejáratát őrző kordont akarta lebontani a Momentum néhány politikusa és Hadházy Ákos. Miután a rendőrök elkezdték visszaépíteni a kordont, Hadházy Ákos váratlanul nekivetette magát a kordonnak, majd dulakodásba keveredett a rendőrökkel. Az „akcióhoz” a momentumos Gelencsér Ferenc és Tóth Endre is csatlakozott.

Az eset után Tényi István tett feljelentést hivatalos személy elleni erőszak gyanújával. A Magyar Nemzet megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt válaszolta, hogy a feljelentés alapján az alárendeltségébe tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk