Fotó: Menczer Tamás, Facebook
Hirdetés

A politikus kiemelte: válság idején fontos, hogy a kormány megerősítse stratégiai céljait.

„A kormány a családtámogatási rendszerből semmit nem vesz el, sőt, lehetőség szerint bővíti a támogatásokat” – mondta Menczer Tamás.

A képviselő szólt arról, hogy a gyermekvállalási kedvet kifejező termékenységi ráta Magyarországon 10 év alatt 24 százalékkal emelkedett, ez az érték Európában a legmagasabb.

Magyar viszonylatban 27 éves csúcsra nőtt, elérte az 1,59-es arányt – fűzte hozzá a fideszes képviselő.

Korábban írtuk

A Pest megyei településen negyven gyermek nevelésére alkalmas, háromcsoportos új bölcsődét avattak kedden, a 300 millió forintos beruházáshoz az önkormányzat 120 millió forint állami támogatást kapott.

Az avatáson Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, az elmúlt 10-12 évben nyolcvan százalékot meghaladó mértékben, több mint 22 ezerrel nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, erre a kormány 230 milliárd forintot fordított országszerte.

Soltész Miklós kitért arra is: Pátyon 1990 óta négyezerről nyolcezerre nőtt a lakosságszám, és a település vezetésének nagy kihívást jelentett, hogy megteremtse a növekvő igényeknek megfelelő infrastruktúrát.

Székely László (Fidesz-KDNP) polgármester emlékeztetett arra, hogy az új intézmény megvalósulásához állami segítséggel vásárolták meg és alakították át a korábban magánkézben működő Kikelet bölcsőde épületét.

A Dédelgető Bölcsőde Rozmaring tagintézményének átadásával 70 főre nőtt az önkormányzat bölcsődei férőhelyeinek száma – mondta a polgármester.