Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Hirdetés

Hozzátette: a haderőfejlesztés eszközbeszerzései és szervezeti átalakításai nagyon fontosak, amikor a szomszédságban háború dúl, és „fel kell készülnünk arra, hogy minden áron és bármilyen körülmények között ezt a háborút Magyarország határain kívül tartsuk”. Ugyanakkor – emelte ki – a hadsereg ereje a katonák lelkében van, ezért fontos, hogyan tekint magára a mai katona, mit tekint múltjának és hagyományának.

A miniszter elmondta: azt szeretné, ha a magyar katona úgy tekintene magára, mint „egy nagyszerűkatonai erények és hősi tettek láncszeméből szőtt hosszú folyamat mostani szeme”, amely felelősséget visel a következő nemzedékek „láncszemeiért” is.

Jelezte: a katonai gyökerek sok száz évre nyúlnak vissza, a magyar hadseregnek azonban most célzottan kell visszahoznia a hosszú és dicső magyar katonai hagyományokat, mert „egy ránk oktrojált politikai rendszer” a hadsereget „teljesen leválasztotta a társadalomról és sok száz éves katonai múltunkról”.

A miniszter emlékeztetett: Mária Terézia királynőalapította 1741-ben azt a – döntően magyarokból álló – gyalogezredet, amely a 32. hadrendi számot viselte. Jelenleg a vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár kötelékébe tartozó testőrezred viseli a 32-es számot, így most a laktanya felveszi a 32-esek alapítójának nevét, kapcsolódva a magyar katonai hagyományokhoz.

Mária Terézia idején alakult a legtöbb magyar ezred, akkor vált ismertté és az egész világban irigyeltté a magyar huszár – tette hozzá.

Korábban írtuk

A miniszter rámutatott: a laktanya átnevezése egy folyamat része, hiszen az elmúlt időszakban több alakulat és laktanya kapott új nevet. Hozzátette: azzal, hogy Mária Terézia királynőről nevezték el a laktanyát, üzennek „minden anyának és feleségnek” is, akik ma is azzal a „féltő szeretettel” engedik a haza védelmére gyermeküket, férjüket, ahogy azt Mária Terézia annak idején a testőreivel és a katonáival tette. Szükségünk van erre a féltő és gondoskodó szeretetre a haza védelméhez – hangoztatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Az ünnepségen a miniszter Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével és Mudra József ezredessel, a dandár parancsnokával közösen leplezte le a laktanya új nevét hirdető táblát a Budaörsi úti főbejáratnál.