Hirdetés

„Én továbbra is hiszem, hogy az előválasztás az elmúlt évek egyik legnagyobb politikai innovációja volt és az egyetlen járható útja annak, hogy az ellenzékiek maguk választhassák ki a helyben leginkább beágyazott és a legtöbbek által támogatott jelöltet” – tett hitet az előválasztás mellett Vásárhely fura ura.

„Az elmúlt időszakban egyes politikusok és egy párt részéről már elhangzottak olyan kijelentések, melyek azt sejtetik, hogy önös politikai érdekből szeretnék megkerülni az előválasztási rendszert” – írta Márki-Zay. Az utóbbi időben mások mellett Gyurcsány Ferenc (Demokratikus Koalíció), Ungár Péter (LMP) és Jakab Péter (párt nélküli) fogalmazott meg kritikát az előválasztás rendszerével kapcsolatban.

Márki-Zay szerint az előválasztással szembeni kritika „elsősorban a Fidesz érdekeit szolgálja, másodsorban pedig olyan erőkét, amelyek továbbra sem érdekeltek a hatalomváltásban, hanem egyéni politikai érdekek vezérlik”. Jakab Péter az Atv Egyenes beszéd című műsorában a múlt héten viszont épp arról értekezett, hogy az előválasztás azért nem biztos, hogy megőrizhető, mert szerinte a Fidesz érdekeit szolgálta, és fennáll a veszély, hogy fideszesek is részt vehetnek rajta.

Márki-Zay Péter a pártok háttérbe szorítását javasolja: „A következő időszakban meg kell vizsgálnunk annak a lehetőségét, hogy az előválasztáson győztes jelöltek az önkormányzati választáson pártlogók nélkül, helyi civil, lokálpatrióták összefogásában, egyesületi színekben vagy függetlenként vegyék fel a versenyt a Fidesz jelöltjével szemben.”

Korábban írtuk