Mint ismert, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a baloldal miniszterelnök-jelöltje az elmúlt időszakban többször is részleteket árult el arról, hogy miként alakítanák át az egészségügyet. Egy tavaly év végi, gárdonyi fórumon például az Amerikai Egyesült Államokban működő rendszer előnyeit ecsetelte, hátrányairól viszont mélyen hallgatott. Az amerikai rendszer ugyanis valóban kiválóan működik – a leggazdagabbak számára. A kezelések és a gyógyszerek ugyanis rendkívül drágák, ha pedig nem fizet a biztosító, akkor az állampolgárnak kell fizetnie a kezelést, már amennyiben van rá pénze. Így aztán nemcsak a legszegényebbek, de gyakran a középosztálybeliek sem mindig engedhetnek meg maguknak esetenként alapvető gyógyszereket sem.

Hirdetés

Fenti mondataiból pedig az derül ki, hogy Márki-Zay Péter támogatja a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, amelyet a Fidesz–KDNP kezdeményezésére kiírt 2008-as szociális népszavazás eredményeként azonnali hatállyal megszüntettek.

Mint ismert, a Fidesz–KDNP 2007-ben emelte fel a szavát a Gyurcsányék által bevezetett tandíj, a kórházi napidíj és a vizitdíj ellen – emlékeztet hétfői cikkében a Magyar Nemzet. A vizitdíjat minden alkalommal be kellett fizetni, amikor egészségügyi szolgáltatást szeretett volna igénybe venni valaki.

„Ezen díjak bevezetése a baloldal politikájának iskolapéldája volt: 2007-re szinte bedöntötte a gazdaságot a Medgyessy–Gyurcsány-kabinetek felelőtlen költekezése, a költségvetésben támadt lyukakat pedig az emberek megsarcolásával akarták betömködni. A Fidesz–KDNP azonban útját állta ennek: aláírásokat gyűjtöttek, elérték, hogy a köztársasági elnök kiírja a népszavazást a kérdéskörben, az emberek több mint 80 százaléka pedig a bevezetett díjak megszüntetésére voksolt” – írja a napilap.

Mindenesetre úgy tűnik, a baloldal jelenlegi miniszterelnök-jelöltje azonosult Gyurcsányék elképzeléseivel, amelyeknek lényege a privatizáció, az üzleti alapú egészségügyi ellátás bevezetése.

Korábban írtuk

A Magyar Nemzet cikke ITT olvasható.