Fotó: Tranzit Facebook-oldala (képernyőfotó)
Hirdetés

Több száz millió forintos támogatás érkezett még júniusban is Amerikából a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak egy alapítványtól – árulta el a Magyar Hang podcastjában Márki-Zay Péter bukott baloldali miniszterelnök-jelölt.

Azt állította, emiatt nem tudta még nyilvánosságra hozni a teljes kampányelszámolást.

Az adományok elszámolását hiányolta korábban Márki-Zay több egykori szövetségese. Gyanújuk szerint a fel nem használt pénzeket a mozgalom egyszerűen megtartotta. Erre Márki-Zay úgy reagált, hogy minden forintot Orbán Viktor leváltására vettek igénybe és fognak felhasználni.

A bukott baloldali jelölt azt állította: a támogatás egy Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól érkezett, ami közvetlenül a magyar választás előtt jött létre, és feladata a szavazás eredményének befolyásolása volt.

Korábban írtuk

Márki-Zay nem tagadta egyértelműen, hogy Soros György támogatta, csupán annyit mondott, ezt nem hiszi. Az amerikai szervezet ügyvezető igazgatója a New Yorkban élő Korányi Dávid, aki Bajnai főtanácsadója volt 2010 előtt, jelenleg pedig Karácsony Gergely nemzetközi kapcsolatait szervezi, és urizáló életmódjával került a hírekbe tavasszal. Rajta kívül az alapítvány vezetői között több, a nemzetközi baloldalhoz köthető politikus is található.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzet érdeklődésére elmondta, ez egy újabb olyan ügy, amelyben Márki-Zay Pétert és a teljes baloldalt hazugságon kapták. Szerinte az eset jogi aggályokat is felvet, mert pártot külföldről nem lehet finanszírozni.

Hozzátette, Márki-Zayék visszaéltek a joggal, amikor egy egyesület számlájára kapták külföldről a pénzt. Az már csak hab a tortán, hogy a szervezet, amelyik több száz millió forintot utalt Márki-Zayéknak, ezer szállal kötődik Soros Györgyhöz – egészítette ki. Úgy vélte, tiltott kampányfinanszírozásnak minősülnek a hódmezővásárhelyi polgármester szervezetéhez juttatott anyagi források. Kiemelte: Márki-Zay átverte a magyar embereket, beleértve a saját szavazóit is, mert külföldi befolyás alatt volt, és ezért a pénzért az adományozók szoktak kérni valamit. A kommunikációs igazgató végül feltette a kérdést: „Mit kért Soros György a sok száz millió forintért?”

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője a lapnak kifejtette, a magyar törvények értelmében semmilyen párt nem fogadhat el névtelen adományt, valamint külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást.

Ugyanez a mögöttes jogszabályi védelem az egyesület esetében nincs meg, ugyanakkor az ügyészség törvényességi felügyeleti hatásköre részeként vizsgálódhat gazdasági-pénzügyi vonatkozásban is – tette hozzá.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.