Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Az ellenzéki pártok megemlékezése Budapesten 2021. október 23-án
Hirdetés

Már 2010 óta a baloldali politikusok és a hozzájuk köthető civil, valamint szakmainak tűnő szervezetek is aktívan használják az oktatás ügyét politikai célokra. A korábbi tüntetések közül néhány még képes volt jelentősebb tömeget megmozgatni, mostanra ezen tüntetési forma is kezd elfáradni

– mondta Rotyis Bálint, majd úgy folytatta, ennek két fő oka van. Egyrészt a baloldali pártok többsége médiapártként létezik, azaz megjelennek a hírekben és egyes műsorokban, de nem járnak az emberek közé, így nem is tudják, hogy mit is szeretnének a magyarok.

Hiányoznak az aktivisták, az alapszervezetek, nincs meg a helyi beágyazottság, így pedig mozgósítani sem lehet. Máskülönben a mai ellenzéket már a kormánykritikus választók sem veszik komolyan

– hangsúlyozta az elemző.  

Az áprilisi országgyűlési választások óta egyre kevesebben vannak azok, akik elhiszik, hogy a jelenlegi baloldali elit képes lehet arra, hogy képviselje az emberek érdekeit, illetve képes legyen vezetni egy várost, vagy akár egy országot.

Rotyis Bálint arról is beszélt, mára a baloldali elit teljesen kiüresedett, sokszorosan levitézlett politikusok próbálnak még megélni a politikából.

„Nem tesznek mást, mint megvárják míg Brüsszel, a baloldali média, vagy civilnek tűnő szervezetek megkreálnak egy ügyet, és amint az első tüntető megjelenik az utcán, a baloldal rárepül az eseményre. Abban a reményben vonulnak ki az utcára, hogy jelenlétükkel a saját kis törpepártjuk támogatottságát néhány ezer fővel meg tudják dobni”

– vélekedett az elemző, majd hozzátette, ha valóban érdekelné az ellenzéket a pedagógusok sorsa, akkor inkább azért kellene küzdeniük, hogy Brüsszel minél hamarabb elkezdje folyósítani a Magyarországnak járó pénzügyi forrásokat.

Amennyiben Brüsszel és a baloldal felhagyna a kifizetések blokkolásával, akkor lehetőség nyílna arra, hogy a pedagógusok bére drasztikusan növekedjen az elkövetkezendő években

– jelentette ki Rotyis Bálint.

A teljes interjút az Origo oldalán olvashatják.

Korábban írtuk