Kétoldalú gazdasági kapcsolatok: mi vásárolunk, ők eladnak

Bár Vlagyimir Putyin budapesti tárgyalásai kapcsán büszkén hangoztatták a felek: az elmúlt három évben megduplázódott a magyar-orosz kereskedelmi kapcsolatok értéke – valójában ez hazánknak egyre súlyosbodó egyensúlytalanságot okoz. Az 1,1 milliárd dollárra rúgó magyar kivitel ugyanis eltörpül az 5 milliárd dollárnyi behozatal mellett. A kölcsönös tőkebefektetések minimális szinten vannak: csupán néhány magyar vállalat merészkedett ki a túlbürokratizált orosz piacra, s hazánkban sem látják szívesen az állam meghosszabbított karjának tekintett orosz vállalatokat. Valójában a magyar-orosz kapcsolatok 70 százalékát még mindig az jelenti, hogy hazánk olajat és gázt vásárol az egykori nagyhatalomtól. A növekvő dollár értékeket pedig nagyrészt az magyarázza, hogy az elmúlt két évben megduplázódtak az energiaárak.

– Oroszország az unión kívül hazánk első számú gazdasági partnere. Az orosz-magyar kereskedelem az utóbbi három évben több mint kétszeresére növekedett, értéke átlépte a 6 milliárd dollárt – méltatta a kétoldalú kapcsolatokat az államfők találkozója előtt Batiz András kormányszóvivő.

– A magyar vállalkozások százmilliárd forint körüli oroszországi befektetései néhány éven belül megduplázhatók, és az Oroszországba irányuló magyar export is kétszeresére növelhető – jelentette ki Kóka János az esemény tiszteletére adott sajtótájékoztatón.

A duplázós hangulat alól Vlagyimir Putyin sem tudta kivonni magát, amikor beszédében kitért arra: az elmúlt években majdnem kétszeresre növekedett a magyar kivitel, s csak tavaly 52 százalékkal nőtt a kereskedelmi kapcsolatok értéke.

Növekvő kivitel, dupla hiány

Az oroszországi kapcsolatok megjavítása kiemelt külpolitikai és gazdasági célja volt a 2002-ben hatalomba lépő MSZP-nek. A bátor kémelhárító Medgyessy Péter már a választási győzelem évében kétszer találkozott Vlagyimir Putyinnal, s azóta további négy legfelsőbb szintű találkozót jegyeztek fel a krónikák. A szocialisták erőfeszítéseit az orosz fél is értékeli: nem véletlen, hogy Vlagyimir Putyin első budapesti látogatása a választások előtti hónapra esett – amikor elvileg a legkevésbé értelmes bármiféle egyezményt megkötni egy esetleg megbukó kormánnyal -, ráadásul a fogságukból kiváltott sárospataki könyvek visszaadását is ekkorra időzítették.

A magyar-orosz gazdasági kapcsolatok valóban mélypontra süllyedtek az ezredforduló tájékára. Egykori első számú kereskedelmi partnerünkkel már a kilencvenes évek elején felére zuhant az áruforgalom, lényegében csak az energiahordozók vásárlása maradt szinten. Az évtized további részében lassan folytatódott a csökkenés: a korábbi gép- és járműgyártó nagyvállalatok itthoni szétesésével fokozatosan ez az ágazat is elveszítette oroszországi lehetőségeit, kivitelünket nagyrészt az élelmiszer- és a gyógyszeripari termékek adták. Aztán az 1998-as orosz pénzügyi összeomlás ennek is véget vetett: 1999-ben exportunk megint felére esett. Aki tehette, menekült az orosz piacról, elriasztották a sokszor tíz-tizenkét hónapos fizetési átfutások – már ha egyáltalán a megrendelő nem ment csődbe ezalatt. Valójában azonban már a következő évben megkezdődött a konszolidáció: Oroszországba irányuló kivitelünk 2000-ben 28 százalékkal bővült, 2001-ben további 4 százalékkal, igaz, ezt 2002-ben éppen 4 százalékos visszaesés követte.

– Súlyos hiba volt, hogy az Orbán-kormány hagyta kihűlni a magyar-orosz kapcsolatokat – minősítette a statisztikákat Podolák György, az MSZP gazdasági munkacsoportjának vezetője.

Talán 2001-2002-re tényleg jobban oda kellett volna figyelni, amikor egyre nyilvánvalóbban látszott, hogy Oroszország túl van a válságon. Németország például ekkortájt állami segítséggel alapozta meg ismételt megjelenését a térségben. Valójában azonban a Medgyessy-féle látogatások sem hoztak döntő változást a kétoldalú kapcsolatokban. Igaz, 2003-ban kivitelünk 43 százalékkal bővült – a kereskedelmi mérleg mégis egyre rosszabb lett. A 600 millió dolláros exporttal szemben egyre nagyobb lett az oroszországi import számlája. A növekvő gáz- és olajárak miatt – az Oroszországból vásárolt termékek 80 százalékát az energiahordozók adják – a behozatal értéke 2,8 milliárd dollárra ugrott, duplájára az 1999-es összegnek.

Valójában a Medgyessy Péter által kezdeményezett nyitásnak az olajárrobbanás kölcsönzi a siker látszatát. Bár néhány reformot végrehajtottak, ténylegesen az orosz gazdaság nem sokat változott a pénzügyi válság óta. Változott viszont a világgazdasági helyzet: két év alatt duplájára nőtt az energiahordozók ára. Márpedig energiahordozókban Oroszország még mindig nagyhatalom. A növekvő olaj- és gázbevételeknek köszönhetően néhány év alatt nagyot fordult az orosz fizetési mérleg. A kivitel értéke két és félszeresen – több mint százmilliárd dollárral – meghaladja a behozatalt. A nemrég még recsegő-ropogó költségvetés immár rendszeresen többlettel (!) zár, ami 2004-ben például a GDP 4 százalékára rúgott. A devizatartalékok pedig napjainkra meghaladják az ország külső adósságállományát. S ezzel együtt természetesen jelentősen javult az orosz vállalatok fizetőképessége is.

Az azóta történtek logikusan következnek a feltételek változásából. Az energiahordozók újabb és újabb árrobbanása miatt az orosz gáz- és olajszállítmányok egyre nagyobb teherként nehezednek a magyar külkereskedelmi mérlegre. Az orosz számla tavaly már 5 milliárd dollárra rúgott, 60 százalékkal növekedve egyetlen év alatt. A jobb fizetési körülmények miatt ugyanakkor 48 százalékkal nőtt a magyar kivitel is, ez azonban még mindig csak 1,1 milliárd dollárt ér el. Vagyis a kereskedelmi forgalom büszkén hangoztatott duplázásával a hiány is duplázódik: a 2001-es 1,9 milliárd dollárról 3,9 milliárd dollárra.

Üzlet fölött az állam

A magyar-orosz kereskedelmi kapcsolatok kétharmadát még mindig az adja, hogy hazánk olajat és gázt vásárol az egykori megszállótól. S amit a szocialisták valóban helyesen észrevettek: a paletta nem is szélesedhet számottevően, amíg újra nem épül a vállalatok közötti kapcsolatrendszer. Csakhogy az orosz vállalatokkal nem nagyon lehet a szokványos piaci módszerekkel kapcsolatokat építeni. Ahogy Kóka János fogalmazott: a politikai kapcsolatok jelentősége Oroszországban fontosabb, mint más piacokon. Ezért szaladt neki a kormány immár hatodszor a bizalomerősítő tárgyalásoknak az orosz politikai elittel. S valóban értek el eredményeket az oroszországi magyar befektetések terén.

Ám a feltételek, amik hozzájárulnak a magyar üzletemberek kinti sikereihez, nem igazán kedveznek a magyarországi orosz befektetéseknek. Putyin évek óta próbál rést hasítani a sajátosan orosz üzleti módszereket sújtó egységes európai elutasításon. A gazdasági élet fölötti túlzott politikai kontrollt ugyanis gyanakodva nézik az európai üzletemberek. Az orosz nagyvállalatok uniós terjeszkedését az orosz állam térhódításaként nézik. Áttekinthetetlen ugyanis, hogy a különböző energiaüzletekből rejtélyesen kinövő orosz óriáscégek mögött mennyiben állnak tényleges magántulajdonosok, s mennyiben az államot képviselő bábfigurák – illetve, hogy a tényleges magántulajdonosok is mennyiben állami kapcsolataiknak köszönhetik meggazdagodásukat. A fenntartásokat erősítette a Jukosz-ügy: a legnagyobb orosz olajcéget hónapok alatt szétverte az állam, tulajdonosának Putyin-ellenes nézetei miatt (Demokrata, 2004/28).

A kibogozhatatlan függőségi viszonyok miatt Magyarországon is óvatosan bánnak az orosz ajánlatokkal. A félelmeket jól példázza a BorsodChem esete: harmadik legnagyobb vegyipari cégünk részvényei 30 százalékkal leértékelődtek, amikor 2000-ben orosz befektetők vették át az irányítást (Demokrata, 2000/41). A visszaesés nem csak átmeneti volt: az árfolyam a következő évben felére esett, s 2003-ig a mélyben maradt, noha a vállalat nem ért el rosszabb eredményeket, mint a hatalomátvétel előtt.

Azóta is a BorsodChem volt az egyetlen számottevő magyarországi orosz befektetés. Bár Putyin elnök minden tárgyaláson kéri-követeli, hogy az orosz tőke ugyanolyan elbírálás alá essen, mint a más nemzetiségű, s a magyar tárgyalófelek ezt készséggel megígérik, valójában az orosz befektetőknek a Medgyessy-Gyurcsány-kormány alatt semmiféle babér nem termett. Hiába vette például már biztosra – a szintén ismeretlenségből kiemelkedő – Borisz Abramovics a Malév megvásárlását, hiába közölte egy interjúban, hogy „a magyar politikusok megígérték neki, hogy övé lesz a társaság”, a közfelháborodás hatására az ÁPV Rt. végül inkább érvénytelenítette az egyetlen jelentkezős tendert (Demokrata, 2005/35). Kudarcot vallott a Gazprom is. Energetikai szakértők kész csodának tekintik, hogy 80 százalékos beszállítói részesedése ellenére az orosz óriás mégsem volt képes megszerezni a Mol gázüzletágát. A győztes a német E.On lett.

Úgy tűnik, Magyarországon egyelőre csak az úgynevezett zöldmezős beruházásokban tolerálnák az orosz tőkét – erre viszont az oroszok részéről nincs szándék. Egyetlen kivétel a Lukoil. A Jukosz örökébe lépő olajcég a kiskereskedelmi benzinpiacon hálózatépítésbe kezdett: alacsony árakkal csábító kútjai immár a hazai forgalom 3 százalékát magukhoz édesgették.

Kispálya és ötletelés

Első hangzásra még inkább kispályásnak tűnnek a magyarok oroszországi sikerei. Gyurcsány Ferenc tanácsadói egyetlen számottevő eredményt voltak képesek előkaparni a miniszterelnök ünnepi beszédéhez: a Richter gyógyszergyárat létesít Moszkva közelében. A többi: egy cég 500 szociális lakást épít Csuvasföldön, a Budagép-Budapro szemétégető-beruházás kivitelezője lesz Moszkva egyik északi kerületében, a Mélyépszer szintén az orosz fővárosban kulturális és szórakoztató központot épít, néhány oroszországi kórház felújításában pedig szintén szerepet kapnak magyar vállalkozások. Meglehetősen kis szeletek az orosz piacból, de még a magyar vállalkozások palettájából sem az első vonal. Sikeresebbek voltak a kereskedelmi vállalkozások: a magyar agrárkivitel például 2002 óta közel duplájára – 260 millió dollárra – bővült, bár még mindig csak felén áll az 1997-es szintnek. A miniszterelnök kijelentésére azért sokan kétkedve kapták fel a fejüket Kelet-Magyarországon: „ismét eladható a szabolcsi alma”.

A múlt heti tárgyalásokon a kormány ismét biztosította az orosz elnököt a korlátlan magyarországi lehetőségekről – legalábbis elméletileg. Putyin konkrét javaslatai azonban semmilyen formában nem nyertek tényleges elfogadást. Az oroszok szeretnék elnyerni a Paksi Atomerőmű felújításának munkálatait, részt kívánnak venni az új budapesti metróvonal építésében, új metrókocsikat kínálnak – a kormány azonban semmi olyan ígéretet nem tett, ami a következő kormányt bármire kötelezné (ismét felvetve a kérdést: mi értelme volt a látogatás időzítésének?). A tárgyalásokon – állítólag – már szóba sem került a néhány nappal korábban kiszivárgott igény, mely szerint a Lukoil megvásárolná a Moltól a százhalombattai olajfinomítót. Pedig valamiért az olajóriás elnöke is tagja volt az orosz delegációnak. S nem sok visszhangra talált Borisz Abramovicsnak a látogatás idejére időzített kijelentése sem: bízik benne, hogy a Malév következő privatizációs pályázatán már értékelni fogják ajánlatát. A Putyin-vizit egyetlen konkrétuma egy közös miskolci nanotechnológiai kutatólabor felállításáról szóló szerződés aláírása volt.

Hasonlóan esetlegesek a magyar fél számára meglebegtetett lehetőségek. A Földművelésügyi Minisztériumban a baromfi-, valamint a kukoricaágazat számára vártak exportlehetőségeket a tárgyalásoktól. A baromfivásárlásoktól azonban idegenkednek az oroszok a madárinfluenza magyarországi megjelenése miatt, a magyar kukorica pedig – a tengeri szállítási lehetőségek hiánya miatt – köztudottan drága. A tárgyalásokon szóba került az is, hogy Magyarország lehetne az egyik elosztóközpontja a Gazprom új, Törökországon keresztül vezetett gázvezetékének, amely Ukrajna megkerülésével érné el az Európai Uniót. A Gazprom részt vállalna a magyarországi gáztározórendszer bővítésében is. Csakhogy a januári gázválság idején a magyar illetékesek épp az orosz energiafüggőség csökkentését hirdették meg (Demokrata, 2006/2), ezek az igények viszont elszorítanák a köldökzsinórt. Köztudott: Magyarország olajfelhasználásának 75, gázfogyasztásának 81 százalékát most is Oroszország biztosítja.

Szintén ötlet szintjén maradt, hogy Cseljabinszkban létesítsenek gyárat a Magyarországon kifejlesztett madárinfluenza-ellenes vakcina gyártására. S mint a korábbi tárgyalásokon annyiszor, menetrendszerűen szóba került a záhonyi logisztikai központ közös modernizálása, aminek ügyében ennek ellenére évről évre semmilyen konkrétum nem történik.

Rengeteg beszéd, esetleges siker – a kormányzati propagandával ellentétben a valóságban továbbra is rendkívül nehezen épülnek a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok. Mivel Oroszországban különösen fontos a speciális helyismeret, jó ötletnek tűnik, hogy a magyar kormány Moszkva és Szentpétervár után immár Jekatyerinburgban is kereskedelmi képviseletet nyitott. A helyi jelenlét, az ismeretségek talán a csúcstárgyalásoknál is többet nyomnak a latba a protekcionista orosz piacon – ezek működéséhez viszont jó légkört teremtenek a rendszeres elnöki-miniszterelnöki találkozók. Benedek Fülöp, a magyar-orosz agrárgazdasági bizottság elnöke így fogalmaz: a teljes orosz piac helyett reálisabb azokat a régiókat megcélozni – Moszkva, Voronyezs, Orenburg, Tatárország, Baskíria, Sztavropol -, amelyekkel korábban számottevő felvevőpiacaink voltak. A magyar termékek ugyanis egykor jó hírnévnek örvendtek ezeken a területeken.

Csakhogy a generációk váltásával kopnak az emlékek. A magyar cégek immár másfél évtizede kivonultak az orosz piacról. Figyelemre méltó, hogy olyannyira sikeresnek titulált kivitelünk még mindig csak az 1992-es szintre kapaszkodott vissza. S az oroszországi szállítások exportunknak kevesebb mint 2 százalékát jelentik. Kutatók régóta felhívják a figyelmet: a magyar külkereskedelem hiányát évek óta lényegében az orosz viszonylatban tapasztalt egyensúlytalanság határozza meg. S innen nézve legalábbis meglepő, hogy az a magyar gazdaság, amelyik kiegyensúlyozott áruforgalomra képes az Európai Unióval – tavaly például 40 milliárd dollár értékben értékesítve Nyugat-Európában – alig tud valamit eladni a mégiscsak kevésbé igényes orosz piacon.

Természetesen válasz is van a rejtélyre: a magyar exportot leginkább meghatározó multinacionális vállalatok – a kinti módszerek miatt – bizalmatlanok az orosz üzleti partnerekkel. Csakhogy ugyanezen cégek nyugati anyavállalatai közben sorra nyitnak telepeket Oroszországban.

Egyelőre semmi jele, hogy a magyar kormány változtatni tudna az Oroszországgal szembeni egyre súlyosabb külkereskedelmi tendenciákon. Rendkívüli feladatról van szó, amit jól mutat, hogy a speciális hagyományokkal rendelkező, rendkívüli igyekezetet felmutató szocialisták sem tudtak érdemi áttörést elérni a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban. Az Oroszországot jelképező mesealak, Gyágya Medvegy, azaz Medve bátyó mintha valamiért még mindig haragudna ránk.

Kárász Andor