Solymár Károly Balázs hangsúlyozta: a kormány szeptemberben fogadta el Magyarország Mesterséges intelligencia stratégiáját, melynek célkitűzései között hangsúlyosan szerepel, hogy el kell indítani Magyarország adatgazdaságát.

Hirdetés

Tájékoztatása szerint jelenleg különböző hatóságok számos adatkört gyűjtenek feladataik ellátásához, ez a nagy mennyiségű adatmennyiség más célokra is jó lehet. Az ügynökség legfontosabb feladata, hogy a közadatbázisokat szervezett keretek közt megnyissa.

Ez segíti a vállalkozásokat, mert magas hozzáadott értékű termékeket, például applikációkat tudnak kifejleszteni, és jó lesz az állampolgároknak is, akiknél az adatok hasznosulnak, és akiknek az életét, munkáját teszik könnyebbé.

Gál András Levente, a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség vezetője kiemelte: nem lehet korszerű digitális gazdaságról, ezen belül mesterséges intelligencia-fejlesztésről beszélni adatvagyon nélkül.

Korábban írtuk

Hozzátette: az adatokra azonban nem csak mint védendő információra, hanem mint forgalomképes vagyonelemre is kell tekinteni. Ehhez egy új adatvagyon fogalom megalkotására is szükség van, amelynek rendszerét a Neumann Nonprofit Kft. részeként létrehozott Nemzeti Adatvagyon Ügynökség dolgozza ki.

Gál András Levente elmondta: ügyfeleik elsősorban közigazgatási szervezetek, a közeli jövőben pedig olyan platformokat is létrehoznak, amelyek a magánadatvagyon átlátható, tiszta és fair kereskedelmét teszik lehetővé.

Közölte: az ügynökség nem kezel adatokat, nem arról van szó, hogy egy nagy aggregált adatbázis jön létre, hanem adott modellezésekhez működnek együtt az adatgazdákkal.