A közlemény szerint az eseményt Szentpéteri Sándor, az AM erdőkért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, aki elmondta, hogy a vad védelmét és a fenntartható vadgazdálkodást érintő kérdések megtárgyalásához, a vadgazdálkodás széles körű társadalmi és tudományos szakmai megalapozása, valamint az állami tulajdonú vad védelméhez fűződő érdekek közti összhang megteremtése érdekében a tanácsnak kiemelt szerepe lesz az elkövetkező időszakban.

Hirdetés

A fenti célok elérése érdekében a jogalkotó a tagok kiválasztása során arra törekedett, hogy minden érintett ágazat képviseltesse magát a tanács munkájában, így a vadgazdálkodók mellett a természetvédők, az erdőgazdálkodók, mezőgazdálkodók és az országos főállatorvos is helyet kapott.

A közlemény szerint az alakuló ülésen az elmúlt évek tevékenységének eredményeként Kovács Ferenc, a vadgazdálkodási főosztály vezetője beszámolt az ágazatot érintő jogszabályváltozásokról, valamint ismertette a közeljövőben tervezett változásokat is. Tekintettel arra, hogy a tanács a vadászattal, a vadgazdálkodással összefüggő jogszabálytervezetről is véleményt nyilváníthat, így fontos szerepet fog játszani a jogszabályok előkészítése során, elősegítve ezzel a jogi szabályozás sokoldalú megalapozását és a végrehajthatóság javítását.

A megjelent tagok egyhangúlag választották meg elnöknek Takács Szabolcsot, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját, mint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviseletében jelenlévő tagot. Az újonnan megválasztott elnök köszöntő beszédében elmondta, hogy a vadgazdálkodásért felelős miniszter által felkért tagok sok éves szakmai tapasztalatukkal eredményesen fognak hozzájárulni a tanács működéséhez.

Az Országos Vadgazdálkodási Tanács újbóli felállásával a vadgazdálkodási szakigazgatás célja egy, a korábbiaknál eredményesebben funkcionáló, a vadgazdálkodási ágazatot hatékonyan előremozdító és összefogó testület működtetése – közölte az agrártárca.

Korábban írtuk