Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Takács Szabolcs az MTI-nek ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Magyarországnak az Egyesült Államokban is minden alkalommal el kell mondania, hogy nemzeti érdeke az, hogy a szomszédságában dúló háborúnak minél előbb vége legyen. Ennek az álláspontnak hiteles képviselője, földrajzi elhelyezkedése, történelme, gyökerei és kitettsége okán is – mutatott rá a diplomata.

Megjegyezte, hogy ugyan az amerikai közéletben nagyon erős háborúpárti üzenetek vannak, de egyre többen – különösen a konzervatívok köreiben – elismerik, hogy Magyarország hiteles képviselője a béketörekvéseknek. Meg kell érteniük, nemzeti érdekünk, hogy minél előbb béke legyen a szomszédságunkban, mert csak így tudjuk garantálni a Kárpát-medencében élő magyarok biztonságát, boldogulását és gazdasági fejlődését – fogalmazott Takács Szabolcs.

A nagykövet felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország elkötelezett Ukrajna függetlensége és szuverenitása mellett, ugyanakkor elvárja a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását.

Takács Szabolcs szerdán délben az amerikai törvényhozás épületében, a Capitoliumban megkoszorúzta Kossuth Lajos szobrát. A nagykövet délután részt vett a washingtoni Kossuth Alapítvány koszorúzási ünnepségén is a Kossuth Háznál.

A washingtoni magyar szervezetek gyűjtőhelyeként működő Kossuth Házban a helyi magyarok emlékeztek meg a 175. évfordulóról. Végh Sándor, a Kossuth Házat működtető Kossuth Alapítvány elnöke a közmédiának kijelentette, hogy a washingtoni magyarok, megemlékezésükön keresztül, ezen a napon aktívan is a nemzet részévé válnak. A kokárdát büszkén viselik az amerikai fővárosban is, amivel az amerikaiak felé tudják kommunikálni ennek az ünnepnek a jelentőségét – tette hozzá.

A Washingtonban és környékén élő magyarok ünnepi megemlékezései szerdán este Magyarország nagykövetségén zárultak ünnepi műsorral és fogadással.

Európaiak vagyunk, akik Szent István óta a Nyugathoz tartozunk, de soha nem adtuk fel azt, amit őseink hagytak ránk – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Chicagóban szerdán, a nemzeti ünnepen tartott állampolgársági eskütételen.

Szilágyi Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország a Nyugathoz tartozik, de soha nem akarta ezt másokkal szembe helyezkedve megélni.

„Soha nem zsákmányoltunk ki másokat, mégis többször el kellett ezt szenvednünk a keleti és a nyugati hatalmaktól” – fogalmazott.

„Sokszor uralkodtak rajtunk idegen hatalmak, de mégsem sikerült sohasem megtörni bennünket” – tette hozzá.

Emlékeztessen bennünket minden március 15. arra, hogy amiért őseink megküzdöttek, ahhoz nekünk is ragaszkodnunk kell – mondta. Aki a magyarság mellett dönt, az emellett az örökség mellett dönt, és nyugodtan lehet rá büszke – közölte Szilágyi Péter.

Korábban írtuk