Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalára feltöltött videójában azt mondta: ezek a hajók tavaly szeptember óta nem tudtak Magyarországra jönni a járványhelyzet miatt, és a hazai turisztikai szektorból hiányoztak azok a turisták, akik ilyen a hajókon utaztak volna.

Hirdetés

🛳 Csütörtökön megnyitottak a határok a szomszédos országok felé, ennek köszönhetően már meg is érkezett az első két…

Posted by Szentkirályi Alexandra on Friday, June 25, 2021

Az oltásoknak köszönhetően le tudtuk gyűrni a járvány harmadik hullámát, és egy-másfél hónappal tudtuk ezt előbb megtenni, mint más európai országok, ennyivel korábban tudtuk újraindítani az életet és a magyar gazdaságot – mondta.

A most érkezett két szállodahajón több mint 300 turista utazik és Budapest mellett Mohácson és Esztergomban is megállnak – mondta.

Azzal, hogy az ehhez hasonló lépéseknek köszönhetően újra tudjuk indítani a turisztikai szektort, újra tudnak indulni az erre épülő vállalkozások – fogalmazott, példaként említve az éttermeket, a városnéző buszokat és az idegenvezetőket.

Korábban írtuk

Ezek az első, de nem az utolsó fecskék – mondta a kormányszóvivő.