Németh Zsolt az MTI-nek adott nyilatkozatában azt is közölte, hogy a közgyűlés szakbizottságai újraalakultak, a politikai bizottság elnöki tisztségét a következő egy évben szintén ő tölti be. A PACE elnökének ismét Tiny Kox holland szocialista politikust választották.

Hirdetés
Fotó: MTI/Országgyûlés Sajtóirodája
Az Országgyűlés Sajtóirodája által közzétett képen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke beszédet mond az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének (PACE) strasbourgi plenáris ülésén 2023. január 23-án

Németh Zsolt elmondta továbbá, hogy 18 év után idén május 15. és 16. tartják meg a negyedik ET-csúcstalálkozót, miután a közelmúltban a szervezet az ukrajnai háborúra tekintettel, újabb tanácskozást szorgalmazott. Mint mondta, a találkozó legfontosabb témája az lesz, milyen módon tud az Európa Tanács szerepet vállalni a háború okozta problémák rendezésben a megváltozott nemzetközi környezetben, és hogyan tud jobban alkalmazkodni az „összeurópai valósághoz”. Hozzátette, hogy fontos arról is tanácskozni, hogy az ET milyen munkamegosztásban működjön együtt az Európai Unióval, különösen a nemzeti kisebbségek védelme terén, ahol „a demokratikus biztonság megteremtése közös feladat.”

A képviselő felhívta a figyelmet, hogy Ukrajna uniós csatlakozási folyamata terén nagy hangsúlyt kell helyezni a kisebbségvédelmi normák teljesítésre, ezeket a tagfelvételhez szükséges koppenhágai kritériumok is előírják. Hangsúlyozta, hogy egy olyan ország, amely nem biztosítja a kisebbségi jogok védelmét, nem válhat EU-taggá.

Azzal a javaslattal kapcsolatban, hogy nemzetközi különbíróságokat kellene létrehozni az orosz rezsim háborús bűneinek feltárására, Németh Zsolt kijelentette: Magyarország a háború kezdete óta azon az állásponton van, hogy a háborús bűnök nem maradhatnak megtorlatlanul, jogtechnikai kérdés, hogy erre milyen intézményi keretben kerül sor.

Korábban írtuk