Barta Imre balatonfüredi lakos egyike azoknak, akinek az örökölt föld visszaszerzésére tett próbálkozásai az elmúlt egy évtized alatt megjárták a hazai igazságszolgáltatás valamennyi fokát. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács csak azért nem foglalkozott a beadványával, mert az nem tartozik az OIT hatáskörébe. Az ombudsmani hivatal jelenleg is vizsgálja, inkább csak tapogatódzva, türelmet kérve, az ügyét, és immár másodízben fordult a Legfőbb Ügyészséghez. Kitartó ember, akinek a Legfelsőbb Bíróság egyszer már elismerte az igazát, csak a különböző szintű hivatalok nem akarnak tudomást venni e döntésről.

A kezdet

Történt, hogy 1961-ben és 1966-ban a helyi téesz kisajátította a Balaton-parti, belterületi, sőt víz közeli, az anyai-nagyapai ágról tulajdonlott igen értékes, 23 aranykorát érő, majd 3 hektár nagyságú gyümölcsösüket. Később ezen a területen épült fel a Balatonfüredi kemping. Az Barta úr számára is elfogadható volt a rendszerváltás utáni földkiadások idején – mi mást tehetett volna -, hogy nem az örökölt, az eredeti tulajdoni lappal bizonyított gyümölcsöst kaphatja vissza a téesztől, hanem egy hasonló értékű belterületi ingatlant. Azt a kedvezményt vagy inkább lehetőséget viszont már jogos elvárásnak tekintette, hogy a már tulajdonában lévőhöz közeli, egyébként a földkiadásra is kijelölt területen kapja vissza a kisajátított örökségnek megfelelő értékű földet. Sajnos csalódnia kellett ebben, mert a privatizáláshoz hasonlóan a téeszek és a földkiadó bizottságok környékén elsősorban a vezetők és persze többen is az apparátusból megtalálták az igazságosnak mondottnál rövidebb utat, megszerezték a legjobb földeket, mielőtt az Országgyűlésben megszületett volna a földkiadásról, a földkiosztó-bizottságokról szóló törvény. Vagyis a törvénytelenség elindítója ez esetben is, mint oly sok más ügyben azokban az időkben, maga a magyar parlament volt. Mégpedig azáltal, hogy adott egy kis időt az ilyen akciózásokhoz. Később, mintegy legalizálandó az előbbiekben elmondottakat, a parlament megalkotta az 1992. évi II., azaz az átmeneti törvényt. Csakhogy ezáltal a tényleges, a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló ’93. évi II. törvény megszületése előtt – ez ugyanaz év márciusban történt meg – az ügyeskedők Balatonfüreden is már a nevükre írathatták a kiválasztott legjobb földeket. Magyarán, a részarányföld-tulajdonos kérésére szövetkezeti közgyűlési határozattal teljesített földkiadás legalizálásához nem férhetett kétség, amennyiben a közgyűlés a föld kiadásáról ’93. január 23. napját megelőzően döntött. Ez volt az a piciny előny, amíg bárki, persze bizonyos jogosultsági alapon, tulajdont szerezhetett – már ha tudott erről a kiskapuról.

Az egyenes út hosszú

– Miután tudomást szereztem a földkiadásokról, még 1992-ben, a különböző igazoló okmányok megküldése mellett írásban megkerestem a Veszprém Megyei Földhivatalt, hogy kezdjék meg a belterületi részarányaim utólagos rendezését – mondja a földjéért és igazáért harcoló Barta Imre. – Azonban az ingatlanok engem illető részét, bár hoztak erről egy határozatot, nem írták át a nevemre. Természetesen ezt nem hagytam, és a hivatalok szerint az – úgymond – akadékoskodásommal csak annyit értem el, hogy a jogos igényem felét szerepeltették a tulajdoni lapon. Ezt megfellebbeztem. Mindössze kilenc hónap elteltével arról értesítettek a Veszprém Megyei Földhivataltól, hogy a saját korábbi döntésüket is felülbírálva elutasították még az eredeti kérelmemet is. Arra hivatkoztak, hogy ezek – mármint a mi egykori belterületi ingatlanjaink – nem szerepelnek a földvisszaadási körben. Ami annyiban igaz lehet, hogy nem is szerepelhettek, hiszen azt a gyümölcsöst elvették, kisajátították, soha nem ajánlottuk fel azokat se az államnak, se a téesznek. Közben hatályba lépett az 1993/II. tv., amely a földrendező és földkiadó bizottságok működéséről rendelkezett. Azt gondoltam, hogy most már a törvényi előírásoknak megfelelően ismét beadom a kérelmemet a kül- és belterületi aranykoronáimat igazoló eredeti tulajdoni lapok igazolásával, amely dokumentumokat a Balatonfüredi Földhivatal adta ki, feltüntetve rajtuk az adott területek aranykorona-értékét. Az előzményeket ismerve talán nem is annyira meglepő módon, de erre a megkeresésemre majd két évig semmi nem történt. Aztán 1995-ben egy megyei földhivatali határozatban arról értesítettek, hogy nem veszik figyelembe a kérelmemben megjelölteket – ahogy említettem, azt szerettem volna, ha a már meglévő ingatlanom mellett kapok földet -, de kiadják a jogos aranykorona-igényem függvényében a nekem járó részt egy távoli területen.

Barta Imre ezt az „örülj, hogy kapsz” színezetű ajánlatot nem fogadta el. Mint elmondta, azért, mert közben egy kis utánajárás után olyan okiratokhoz jutott, amelyek minden kétséget kizáróan igazolták, hogy az általa kért területeket – egy visszadátumozott földkiadási megállapodás alapján – másnak adták ki.

– Mindez azért történhetett meg – ezt az ingatlanmegosztás adataival, valamint egy földkiadási megállapodással bizonyítani tudom – folytatja -, mert az első földkiadási megállapodások nem készülhettek 1992 októberében. Azokat a megosztást követően készítették, majd visszadátumozták. A Balatonfüredi Földhivatalnál pedig vissza kellett hogy dátumozzák a beérkezés idejét. Ugyanis a saját tulajdonlapomon található dátum szerint 1993. január 27-én érkezett meg a megállapodás a földhivatalhoz. Vagyis a 93/II-es törvény hatályba lépése előtt már kiadták ezeket a földeket a kiválasztottaknak. Sőt, a Balatonfüredi Földhivatal ezen hamis okiratok alapján a tulajdonjogot is azonnal felvezette az új tulajdonos ingatlanlapjára.

Barta Imre szerint ezt csak úgy tehették meg, hogy megkerülték a 93-as törvényt. Elmondása szerint ekkor döbbent rá, hogy miért is vonták vissza annak idején a belterületi ingatlanja után járó, mintegy 3 hektáros 23 aranykorona-értéket. Ugyanis a törvény értelmében elsőbbséget kellett volna biztosítaniuk neki a földkiadás során. Sőt, mint ahogy elmondta, ezt tudták a téesznél, de még az akkori ügyeket intéző ügyvédnek is tudomása volt erről.

Érdeklődésünkre a Balatonfüredi Földhivatalnál nem sokat mondtak a tíz évvel ezelőtt történtekről. A hivatal vezetője nemrégiben meghalt, a helyettese betegállományban van. Azt viszont bizton állították, hogy még azokban a zavaros időkben sem történt visszadátumozás. Mit is mondhattak volna mást?

Semmit nem érő döntés

Ezt követően fordult a töretlen lendületű és kitartó balatonfüredi polgár a bírósághoz, és mint említette, szomorúan vette tudomásul, hogy a Veszprém megyei igazságszolgáltatási szervek, mind az ügyészég, mind a bíróság a megyei és a városi földhivatalokhoz hasonló magatartást tanúsítanak.

– Ami azt jelentette, minden tőlük telhetőt megtettek azért, ha szabad így fogalmaznom, hogy a hivatalos papírokkal is alátámasztott igazamat ne tudjam érvényesíteni – mondja Barta úr.

Azonban nem olyan fából faragták őt, hogy bármit is feladna csak azért, mert Magyarországon még nem alakultak ki a tisztességes hivatali, bírósági eljárások. Miután nem szeret veszíteni, az egyetlen megmaradt lehetőségével is megpróbálkozott, felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz. Itt váratlan, de számára kedvező fordulatot vett az igazság keresése. Ugyanis az LB helyt adott a kérelmének, és a javára döntött 2000 augusztusában, egyidejűleg új földkiadást rendelt el, a már törvénytelenül bejegyzett tulajdonjogok törlésével egyetemben.

Sajnos a Legfelsőbb Bíróság kedvező döntése sokat nem lendített az ügyön, mert az érintett hivatalos szervek azt nem vették komolyan, legalábbis Barta Imre szerint.

A Legfelsőbb Bíróság egyik vezetője kérdésünkre, miszerint az LB határozatát kötelesek-e elfogadni, illetve ahhoz tartani magukat az érintettek, azt felelte, természetesen a Legfelsőbb Bíróság döntése mindenkire nézve kötelező érvényű. Ez annyiban érdekes, mert ha ez valóban így lenne, akkor 2003-ban, tehát három évvel az LB döntése után, Barta Imrének már régen meg kellett volna kapnia az őt megillető földet, vagy legalább annak ellenérté-két. Ez azonban nem történt meg. Pontosabban fogalmazva ez így nem igaz, mert a megyei bíróság egyik határozata szerint 14 ezer forinttal kárpótolták. Ennek aranykorona-értékét még kiszámolni se érdemes, ahhoz viszonyítva, hogy a Balaton-parti, belterületi 23 aranykoronás gyümölcsösükért mennyit kellett volna kapnia. Például annak függvényében, hogy a hasonló vagy még rosszabb fekvésű ingatlanokat ma Balatonfüreden 400 ezer és 1 millió forint közötti áron értékesítenek.

– Természetesen már nem lepődtem meg azon, amikor a Legfelsőbb Bíróság döntését a balatonfüredi és a Veszprém Megyei Földhivatal is a későbbi meghozott határozataikban figyelmen kívül hagyta – mondja Barta Imre.

Megjegyzendő, megkerestük az FVM illetékes jogi főosztályát is, ahol emlékeztek a Barta-ügyre, pusztán azért, mert itt valóban pert veszítettek, a Legfelsőbb Bíróság számukra kedvezőtlen döntést hozott. Kérdésünkre, hogy az FVM-ben vizsgálták-e azt, hogy a földkiadás során már az első lépés törvénytelen volt, azt a választ kaptuk, többet nem tudnak mondani az ügyről, mert a földhivatalok is az FVM térképészeti főosztálya alapján kiadott dokumentumok szerint dolgoznak. Tehát érdemben csak ők tudnának nyilatkozni arról, hol történhetett valami hiba, illetve miért nem kaphatta meg az általa kért földet Barta Imre. Egyébként pedig, mindenki tévedhet…

– Ami szintén meglepett, hogy a bíróság az eljárások során a téves ítéleteket csak úgy hozhatta meg, hogy számomra furcsa módon alperessé előlépett FVM Földügyi és Térképészeti Főosztálya is segédkezett ehhez – mondta Barta Imre.

Hogy miképpen, sajnos nem tudhattuk meg, mert amint híre ment, hogy milyen ügyben szeretnénk felvilágosítást kapni, az ügyet intéző munkatárs elérhetetlenné vált.

Barta úr szerint úgy történhetett meg a törvénytelenség, hogy az eljárások során az első hibás lépést vették alapul, amikor is kizárták a földkiadásból, illetve az azt megelőző földhivatali visszadátumozást, a földkiadási csalást szentesítették, fogadták el az ítéletek meghozatalakor.

Természetesen a Legfelsőbb Bíróság döntése után az alapokig kellene visszamenni és újra rendezni az egész ügyet. Ez pedig szinte lehetetlen, hiszen a kedvezményezettek időközben eladták vagy mint a Barta Imre által kinézett föld esetében a tulajdonos fiára, illetve kiskorú gyermekére íratta a megszerzett ingatlanokat, haszonélvezeti jogukat megtartva.

A sorsolás

Az LB döntése után, miközben a megyei bíróságon folyamatban volt a tulajdonjog törlése, persze többszöri elnapolással húzva az időt, a megyei földhivatal saját hatáskörben visszavonta a 93/II tv.-re való hivatkozással a földkiadó bizottság határozata alapján keletkezett tulajdonjogot. Sorsolást rendelt el.

– Ezen nem vettem részt, csupán a sorsolást vezetőnek felhívtam a figyelmét a törvénytelenségre, miszerint figyelmen kívül hagyták az LB határozatát, és azt nem helyettesíthetik egy sorsolásos földkiadással. Ugyanis, ekkor arról lett volna szó, hogy csak egy területtel kapcsolatban alkalmazták volna a hatályos törvényt. Végül is az érintettek közül senki nem vett részt a sorsoláson, azt a megyei FM-hivatal házon belül oldotta meg. – A törvénytelen földkiadási akcióval, illetve annak törvényessé mázolásával az elvett jogos és a tulajdonunkat képező belterületi – ezt hangsúlyoznám, hiszen ennek van igazi komoly értéke – 23 aranykoronától fosztottak meg. Helyette csekély értékű 3,5 aranykorona külterületi földet adtak. Tizenöt-harmincmillió forint közötti károm keletkezett. Ezért immár másodszor fordultam a Legfőbb Ügyészséghez, és kértem az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosát is, hogy ha valóban jogállam van Magyarországon, akkor próbálják azt érvényesíteni a hétköznapokban is. Különös tekintettel arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntése egyértelműen nekem adott igazat. Úgy tűnik ez ma kevés egyes állami szerveknek ahhoz, hogy betartsák a törvényt.

Megkerestük a Veszprém Megyei Bíróságon az üggyel foglalkozó bírónőt, aki szintén emlékezett a Barta-féle történetre, de csak azért, mert olvasta a Demokratában Barta úr olvasói levelét, melyben elmarasztalta a hazai igazságszolgáltatást. A bírónő elmondása szerint ezt nem vette jó néven, ezért kérte, hogy másra szignálják ki ezt az ügyet, ami meg is történt. Ez elég furcsa, bár nem szokatlan lépés, ami rámutat arra, hogy miképpen folyik a munka a hazai bíróságokon. Vajon hány bírócsere, és főleg miért történik? Időhúzás, ismerősök, nem szeretem ügy és így tovább… Ha egy olvasói levél is elég a cseréhez, akkor, nem igazán meglepő, ha furcsa ítéletek születnek. Ráadásul Barta Imre általánosságban ítélte el a hazai igazságszolgáltatást, ezen belül a megyei bíróság, ügyészség munkáját. Vagyis az a bíró, akire kiosztották a Barta-ügyet, szintén jogosan érezheti sértve magát.

A harc folytatódik, és Barta Imre most ott tart, mint egy évtizede, miután a hivatalos szervek nem hajlandók tudomásul venni, hogy az LB döntése értelmében elölről kellene kezdeni a földkiadási procedúrát. Ezt végül is nem akarja, mint elmondta, megelégedne azzal, ha a jogtalanul elvett belterületi aranykorona-értékét jelenlegi áron kifizetnék.

Ez ugyan nem mentesíti az első törvénytelen lépést, amikor néhány bennfentes kihasználva a törvényi kiskaput, intézte a füredi földkiadásokat. Csupán egy nagyvonalú gesztus a részéről, ami meggyorsíthatná ügyének lezárását.

Miközben a tulajdonhoz juttatottak, magukban vagy nem is annyira magukban, mosolyogva figyelik Barta Imre szélmalomharcát a hazai igazságszolgáltatással.

Talán reményt adhat Barta Imrének – az ombudsman és a Legfőbb Ügyészség ismét megvizsgálja az ügyét -, hogy 2004-től, EU-polgárként jobban odafigyelnek a panaszára Strassbourgban. És talán a hazai igazságszolgáltatásban meglévő, fogalmazzunk finoman, hiányokra is.