Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tárca csütörtöki közleménye szerint emlékeztetett: az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz adott, mintegy 80 százalékos nemzeti társfinanszírozás tette lehetővé, hogy a mezőgazdasági vállalkozások és a vidéki önkormányzatok a korábbinál több fejlesztési lehetőséghez jussanak. Az országos nagy autóút fejlesztési programok jelentősen javítják a vidéki térségek elérhetőségét.

Hirdetés

Emellett a településeken működő vállalkozások és az ott élők számára kiemelt jelentőségű, hogy külterületeik is jól megközelíthetők legyenek. Ennek érdekében hirdette meg az Agrárminisztérium 2021-ben újra a külterületi helyi közutak fejlesztése pályázati felhívását, amelynek keretében eddig 564 önkormányzat számára mintegy 90 milliárd forint forrást ítéltek oda. Ebből a keretből újulhatott meg a Szokolya-Királyrét közötti helyi külterületi útszakasz is – mondta az államtitkár.

A börzsönyi település eredményesen pályázott, és mintegy 200 millió forintból épült újjá az az útszakasz, amely hozzájárul a térség vonzerejének növeléséhez. A vidék mezőgazdasági vállalkozói, a börzsönyi Királyrétre érkező turisták folyamatos használói ezeknek az utaknak, számukra sem mindegy, milyen körülmények között közelíthetik meg céljukat – idézte a minisztérium közleménye Némethné Pintér Csillát, Szokolya polgármesterét.

Korábban írtuk