Fotó: Facebook/Agrárminisztérium
Hirdetés

Az AM közleménye szerint Rácz András kiemelte: ahhoz, hogy az ország értékeit széles körben megismerhesse a nagyközönség, biztosítani kell állapotuk megőrzését, amely folyamatos munkát igényel. Az elmúlt évtizedben Magyarország tíz nemzeti park igazgatósága 85 milliárd forint értékű forrást használt fel természetvédelmi fejlesztésekre. Ebből 336 beruházást valósítottak meg az ország teljes területén, amelynek köszönhetően 300 ezer hektáron javulhatott a természeti környezet állapota. Jó példa erre a Strázsa-hegy – fogalmazott az államtitkár.

Az államtitkár részletesen kitért arra, hogy a szennyezéssel érintett területet már a monarchia idején katonai gyakorlatokra használták, 1956-ig a magyar honvédség, ezután a szovjet katonák gyakorlótere volt.

A most átadott projekt célja a szennyezettség megszüntetése volt, ezzel megelőzve annak esetleges továbbterjedését. A megvalósítás során a régi üzemanyagtároló területén található szénhidrogénnel szennyezett talaj, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Strázsa-hegyi bemutató központja mellett található, régen harckocsi úsztató, ma vizes élőhely bemutatására szolgáló tavak szennyezett iszapjának kármentesítése valósult meg.

Rácz András a közleményben hangsúlyozta, a felújított tanösvény része annak a 34 ökoturisztikai létesítménynek, ami gazdagítja a nemzeti park élménytárát. Napjainkban az emberek igénylik az aktív kikapcsolódást, kerékpáros túraútvonalakat, barlangokat járnak be, ennek keretében ismerkednek Magyarország természeti kincseivel, élővilágával. A Kis-Strázsa-hegyen vezető tanösvény is ilyen népszerű kirándulóhely. Jelen rendezvényen átadott, 2 LIFE projektből közösen helyreállított tanösvény, szakvezetéssel kiegészített túráival, kiváló bemutatóhelyként szolgál a látogatók számára.

A nemzeti park igazgatóság vagyonkezelésében lévő esztergomi gyepek természetvédelmi kezelését cikta és cigája juh állomány legeltetésével oldják meg, azonban a hatékonyság növeléséhez a legeltetést szükséges gépi kezeléssel is kiegészíteni az inváziós fajok elterjedésének vagy a cserjésedés megakadályozásának érdekében. Egy további most zárult projektben a kezelési infrastruktúra biztosításának részeként, a gépi kaszálási rendszer kialakításához mezőgazdasági gépek beszerzése valósult meg – tette hozzá az államtitkár.

A közlemény idézte Füri Andrást, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóját, aki elmondta, több projekt együttes eredményeként sikerült ezen kiemelt értékekkel rendelkező területet ismét a természetvédelem szolgálatába állítani. Hozzátette, a területen megtörtént a kármentesítés, gépek beszerzése, illetve a tanösvény felújítása az Agrárminisztérium szakmai támogatásával, a nemzeti park munkatársai, az illetékes hatóságok és önkéntesek részvételével.

Korábban írtuk