Fotó: MTI/Vajda János
Hirdetés

Soltész Miklós hozzátette, ez a szerepvállalás a gyermekvédelmi, a szociális területen – azon belül is az idősek vagy a fogyatékossággal élők ellátásában -, valamint az oktatás-nevelés területén is egyaránt nőtt. Hangsúlyozta, míg kormányzásuk kezdetekor nagyságrendileg 110 ezer gyermek járt egyházi iskolába vagy óvodába, ez a szám jelenleg 250 ezer körülire tehető, tehát megduplázódott.

Az államtitkár azt mondta, fontosnak tartja az oktatás-nevelés és a keresztény tanítás összekapcsolását, hiszen annak „óriási eredménye van a gyermekek, a fiatalok és a családok szempontjából”.

Egy friss reprezentatív felmérés adatai szerint a megkérdezettek 85 százaléka törekszik a tízparancsolat betartására, és 80 százalékuk fontosnak tartja a keresztény ünnepek megtartását országosan, de akár iskolai vagy óvodai intézményekben is – ismertette, jelezve: ez azt mutatja, hogy a magyar társadalomban van igény arra, amit a keresztény tanítás mindannyiunknak üzen.

Soltész Miklós hangsúlyozta, a nehéz élethelyzetben lévő emberek mellett fontos gyermekeik segítése is, hogy adott esetben kitörhessenek nehéz sorsukból vagy később támogathassák családjukat. Hozzátette, a szegénységi kockázat 2010-ben 40 százalék felett volt, jelenleg 18 százalék.

Kiemelte, ezen továbbra is közösen kell dolgozni, és hiszi, hogy a sok jó döntés, amilyet például a Tiszáninneni Református Egyházkerület is meghozott, segít ebben. Az egyházkerületben létrejött tíz óvoda a társadalmi beilleszkedésben és a szegénységből való kitörésben nagy segítséget jelent a településeken – emelte ki.

Az államtitkár az MTI-nek elmondta, a magyar kormány a kazincbarcikai óvoda megépüléséhez több mint 700 millió forintos támogatással járult hozzá.

Demeter Zoltán, a város fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, erősödik a gyermeket nevelő, dolgozni kívánó szülők jelentette családmodell, hiszen sorra jelennek meg az új óvodák és bölcsődék a településeken. Hozzátette, ez azért fontos, mert a városoknak és falvaknak egyaránt nagy szükségük van a fiatal családokra népességmegtartó erejük növeléséhez.

A politikus hangsúlyozta, a kormány egy olyan családtámogatási rendszert épített fel, amelynek köszönhetően nő a házasságok és a születendő gyermekek száma is. Emellett a rendszert alkotó intézkedések ösztönzik a gyermekvállalást, a házasságkötést, támogatják a családban élést és segítik az édesanyák mihamarabbi újbóli munkába állását – mondta.

Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke igei köszöntőjében arról beszélt, nagy a felelőssége minden óvodapedagógusnak, óvodavezetőnek, intézményvezetőnek és püspöknek abban, hogy mi az, amit tovább tudnak adni a gyermekeknek.

Azt mondta, szükség van az egyházi intézményekre, és szeretné, ha az emberek az átadott óvoda épületére egyfajta templomként tekintenének, „ahol az Isten szólni tud gyermekekhez, szülőkhöz”. Rácsok András püspöki titkár az MTI-nek elmondta, a beruházás a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramjának keretében, a kormány támogatásával valósulhatott meg.

Szitka Péter (MSZP-Párbeszéd-DK-Momentum) polgármester ünnepi köszöntőjében arról beszélt, Kazincbarcikán az egyházzal, a sportvilággal és a természettudománnyal való együttműködés egyaránt jelen van.

Nagyné Kapitány Tünde, az Irinyi János Református Oktatási Központ Eszterlánc tagóvodájának vezetője az MTI-nek elmondta, a négy csoportszobás, száz férőhelyes óvodába jelenleg hetvenegy gyermek jár.

A beruházás során egy meglévő bölcsődeépületet alakítottak át, hozzáépítettek egy tornaszobát, bővítették a csoportszobákat, az alagsorban pedig kialakítottak egy melegítő- és tálalókonyhát.

Korábban írtuk