Hirdetés

Rekord számú jelentkező, soha nem látott mennyiségű, 125 benyújtott pályázat, mind a 11 versenykategóriában nevezett résztvevő, neves szakmai partnerrel való együttműködés, járványkompatibilis videós bemutatkozók – csak néhány újdonság, amely egy különös év után történt a kisebb cégek és ügynökségek, illetve alacsonyabb kommunikációs büdzsével gazdálkodó vállalatok legfontosabb marketingversenyén.

A versenyt alapító Magyar Marketing Szövetség idén először ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazta a legkreatívabb kommunikációs aktivitásokat. Az elismert szakmai zsűri értékelése alapján „Az Év Megbízója” a Billingo Technologies Zrt., „Az Év Ügynöksége” a Kreatív Vonalak Kft., az „Az Év Marketingnagykövete” pedig a Klausz Social Group Kft. lett. Emellett a Lounge Group különdíjában részesült még a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház csapata is.

A díj történetében először videós tartalmakban mutatták be a 24 early bird pályázót. De rövid időn belül újabb izgalmas videós anyagokat ígér a Lounge Group, ezekben már a gyémántdíjas pályázókat ismerhetik meg a nézők. A kisfilmek a https://lounge.hu/mda oldalon tekinthetők meg, egyedülálló képet adva a járványhelyzet miatt változásra kényszerülő marketingszakmáról is.

A verseny zsűrijében a hazai marketingszakma fontos szereplői kaptak helyet. A testület döntése nyomán a fődíjak és a különdíjak mellett „marketing gyémántokkal” díjazták az előzetesen megadott értékelési szempontoknak megfelelő pályázatokat. A fődíjakat a legtöbb „gyémántot” gyűjtők nyerték el. A „gyémánttal” elismert megbízók és ügynökségek emellett felkerülnek a Magyar Marketing Szövetség Diamond List szakmai felsorolására is. Az idei év különlegessége, hogy a Lounge Group a verseny névadó partnereként szakmai különdíjakkal, képzésekkel támogatja a nyerteseket.

Korábban írtuk

„A marketing gazdaságmotorizációs szerepe elvitathatatlan, hiszen jól végezve támogatja az üzleti növekedést, a stabilitást, a fenntarthatóságot és az innovációt. A pályázók száma is bizonyítja, hogy sokan hisznek a marketing erejében, feladatunk pedig az, hogy még többen tegyenek így. A pandémia időszakában még nagyobb hangsúly kerül az olyan területekre, mint a termék- és szolgáltatásinnováció. Fő célunk pedig az, hogy a legjobb gyakorlatokat megosszuk, népszerűsítsük, és így járuljunk hozzá a szakma további fejlődéséhez” – mondta Hinora Ferenc, a verseny zsűrijének, illetve a Magyar Marketing Szövetség elnöke.

„A verseny egyik fontos tanulsága, hogy a marketingszakma feléledt, és a cégek többsége remekül reagált a pandémia okozta kihívásokra. Soha ennyi pályázat nem érkezett be a Marketing Diamond Awards története során, jelezve, hogy 2020-ban a marketing minden korábbinál fontosabbá vált. A hektikus környezethez való hatékony és gyors alkalmazkodás az elmúlt évben mind erősebben követelte meg a folyamatos újítást a kommunikáció területén is. Nagy örömmel láttuk, hogy az embert próbáló helyzet ellenére sokan valóban képesek voltak kitűnni innovatív és kreatív ötleteikkel” – tette hozzá Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója, a verseny zsűritagja. 

A nyertes pályázók és munkák listája a www.marketingdiamond.hu, valamint a www.lounge.hu/mda oldalon található teljes terjedelmében.

A Marketing Diamond Awards 2020-as díjazottai

Ügynökségi díjazottak:

Bowman and Becker Kft.

BP Digital

Chiro Marketing Kft.

Creatum Kft.

E-ton Inbound Marketingügynökség (Gózon és Gózon Tanácsadóiroda Kft.)

Fusion 4 KFT.

Grabowski Kiadó Kft.

HD Agency Kft.

hdOpen! Kft.

HelloLama Creative

JCDecaux Hungary Zrt.

Klausz Social Group Kft.

KNK PR&Média Kft

Kreatív Kontroll

Kreatív Vonalak Kft.

Pálfi Éva B2W Kft.

POME

Popart Reklámügynökség Kft.

RoboRobo Chatbot Studio (Zalehy Kft.)

SBI PROMOTION Kft.

Tricky Communications Kft.

UpSolution Kft

Y-shift Kft.

Yellow Bird Hungary Kft.

Ügyféloldali díjazottak:

Berlin-Chemie/A. Menarini Kft.

Bilingual Kétnyelvű Oktatási Nonprofit Kft.

Billingo Technologies Zrt.

BlockBen International Kft.

Budapest Congress Center (Accor-Pannonia Hotels Zrt. – Novotel Budapest City)

Delivery Hero Hungary Kft.

EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ

KÉSZ Építő Zrt.

KOLPING Hotel Kft.

különlegesotthon.hu Kft.

Leman-Line Kft. INGLOT HUNGARY

Loginet Systems Kft. (LogiNet Systems Informatikai és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság)

Móricz Zsigmond Színház

Provident Pénzügyi Zrt.

Reckitt Benckiser Magyarország Kft.

Small Details

UNIQA Biztosító Zrt. és a Gyermekhíd Alapítvány